Vagyok, aki vagyok. Nemcsak egy a határon túliakból, a szegény diákokból, az anyukákból, a hét milliárdból... hanem EGYSZERI és MEGISMÉTELHETETLEN.
Eltartott, míg megértettem, mekkora ÉRTÉK és LEHETŐSÉG élni; hogy a boldogság nem rajtunk kívül van, hanem bennünk. Ha ezt ELHISSZÜK, félretehetjük a kifogásokat, elkezdhetjük szeretni magunkat és másokat is. Egyre több jó dolog történik velünk, és végre nem csak a médiából ránk zúduló negatív világot látjuk, hanem azt (is), hogy az élet szép, és tehetünk azért, hogy a világ(unk) jobb legyen.
Nem könnyű ezt a „rózsaszín szemüveget” viselni. Én is sokáig a miértek árnyékában éltem. A „többszörösen hátrányos” helyzetemből nehezen tudtam kilépni. DACOLTAM magammal vagy a világgal. Nem tisztult le bennem, ki vagyok én, és hol vagyok otthon? Szerbiában vagy Magyarországon? A szüleimnél, vagy annál a csodálatos asszonynál, aki vigyázott rám és bevezetett a könyvek és a „finom” élet világába?
Emlékszem, milyen büszke voltam, mikor megdicsértek a szép magyar beszédemért a Kazinczy versenyen, vagy ha tanulmányi útra jöttünk az anyaországba. Persze az állampolgársági kérelem intézésekor (kétezer elején), senkinek nem jutott eszébe megdicsérni a Bevándorlási Hivatalban. A kezdetekkor egyenértékűek voltunk a velünk együtt sorban álló kínaiakkal vagy arabokkal...
Az évekig tartó procedúra alatt többször meg kellett indokolni, hogy miért is tartom magam magyarnak, miért szeretnék Magyarországon élni. Nem is értettem a kérdést? AZÉRT VAGYOK MAGYAR, MERT ANNAK SZÜLETTEM. Magyar nyelvű meséken nőttem fel, ez az anyanyelvem, magyar irodalom szakon végeztem, magyar nyelvű rádióban és újságoknál dolgoztam. Mi kell még? Hány év kell még, hogy elhiggyék, a szívem is magyarul dobog?
Dacoltam az elavult és „embertelen” bürokratikus rendszerrel, és legfőképp magammal. Több évnyi kínlódás után állampolgárok lettünk a férjemmel. Az ő higgadt támogatása adott erőt ahhoz, hogy ezt (is) végigcsináljuk együtt.
Végre „szabadon” dolgozhattunk és utazhattunk a világban.
Majd jött a következő KIHÍVÁS. Szülők lettünk, anya lettem. Megváltozott a világunk. Akkora szeretet járt át bennünket, de ott volt a többéves nem-alvás, a konfliktusok, és én akkor vívtam a legnagyobb harcot a „démonjaimmal”, amikor a legboldogabbnak kellett volna lennem. Majd egyre fogytam... A testsúlyommal együtt fogyott a jókedvem és az egészségem is. Orvosok, vérvételek, belgyógyászok, gyomortükrözések, életre szóló életmódváltás következett... És én ALÁZATOS lettem, már nem vívtam csatákat sem magammal, sem a világgal. Próbáltam visszakapni, ami elveszett. A legdrágább kincsemet: az EGÉSZSÉGET, hogy élvezhessem, azt a csodálatos családot, ami – sajnos – nem mindenkinek adatik meg.
Azt mondják, mélyre kell zuhanni, hogy a magaslatokat igazán megbecsüljük. Onnantól minden új értelmet nyert. Kerestem a kapaszkodókat a gyógyuláshoz. Sokat olvastam személyiségfejlődéssel kapcsolatos könyveket, motivációs előadásokat hallgattam, családállításon jártam. Kezdtem levenni magamról a sok feleslegesen felpakolt terhet. A lélek és a test együtt gyógyult.
A TUDATOS JELENLÉT és az ELMÉM EDZÉSE nélkül ez nem sikerült volna. Azóta egészségesen táplálkozom, és odafigyelek a rendszeres mozgásra is. A férjemmel együtt járunk edzeni. Sokáig szeretnék még itt lenni a családommal és a barátainkkal fitten, életkedvvel és energiával teli.
Továbbra is mindennap olvasok vagy hallgatok motivációs anyagokat, a témával kapcsolatos, angol nyelvű podcast-okat. Ha csak öt percet, akkor is. Rosszabb napjaimon, mikor megfeledkeznék róla, milyen szerencsés is vagyok, tudatosítom, hogy AZ ÉLET, igenis SZÉP, és élvezni kell, mert túl gyorsan elszalad! Félre a kifogásokkal; merni kell álmodni; tenni a céljainkért; hálásnak lenni a legtermészetesebbnek tűnő dolgokért is; és nagyon megbecsülni azokat, akik mindig is hittek/hisznek bennünk.
A szépet és a jót észrevettem a világban, de nem tudtam igazán a MOSTban megélni, és ezt a boldogságot elraktározni, majd magammal vinni, hogy elővegyem, mikor szükség lenne rá. Ezt tanulom és csinálom, TELE VAGYOK BOLDOGSÁG-PILLANATOKKAL! A tapasztalataimat és a gondolataimat a blogomon is leírom, hogy megoszthassam minél több emberrel, motiváljam őket is; és soha ne felejtsem el, azt a sok jót, ami velem történik. És egyre több történik, egyre több pozitív ember kerül az életembe. A legrövidebb út hozzájuk a szívből jövő MOSOLY. Az a jó, hogy ez soha nem tűnt el teljesen az arcomról, és nem kerül semmibe.
MA MÁR TUDOM, A DÖNTÉS A FEJEMBEN VAN!
„A legtöbb ember olyan boldog, amennyire elhatározza magát, hogy az legyen.” (Abraham Lincoln)
Én eldöntöttem, hogy NAGYON BOLDOG szeretnék lenni, mert az EGÉSZSÉGES. Szeretnék példát mutatni az embereknek, és legfőképp a gyermekeimnek, hogy ők is meglássák a SZÉPET és a JÓT a legapróbb dolgokban is, és boldog életet éljenek. Merjenek álmodni, szeretni, legyenek magabiztos, önbizalommal teli felnőttek. Azon vagyok, hogy minél több MINŐSÉGI IDŐT és SZERETETET adjak nekik, és ebből jut annak is, aki követ, aki ismer, akivel beszélgetek, vagy akire rámosolygok.
Ha szeretnél még több vajdasági vonatkozású cikket olvasni, ajánlom:
"Ez a hely a lehetőségek országa."
