"A szerelmesség íze nyelvemen: leginkább marcipán.” (Nádasdy Ádám) Nyelvemen a szerelmesség íze... Mi lehet? Mit szeretek benne, vele, kettőnkben...? 

Régen sírtam már egy (mese)film végén... A férjem is sírt, és még sok szülő, akik szintén azokra gondolhattak, akiket elveszítettek az elmúlt évek során.

Már alig vártad, hogy a nagyszülőkhöz vagy táborba menjenek. Végre azt csináltok, amit csak akartok és amikor akartok. Azután eltelik néhány nap...

Gondolkodtál azon, hogy gyereked hogyan szereti, hogy szeresd? Mi az Ő szeretetnyelve? Mikor szárnyal, mikor örül önfeledten?

Hogyan válik rémálommá a várva várt anyák napi ünnepség...

Imádni való az őszinte gyermeki kíváncsiság! Eleinte jönnek a mi? és miért? kérdések. Na jó, ezekbe egy idő után kicsit bele is őrülünk mi szülők. Később viszont egyre izgalmasabb kérdések születnek. 

A minap megütötte a fülem egy mondat: nem arra emlékeznek az emberek, amit mondtál nekik, hanem arra, milyen érzéseket váltottál ki bennük.  

Gondold át jól, kik azok, akik miatt igazán sok bosszúság, csalódás és szomorúság ért ebben az évben. Jövőre pedig legyen az az egyik cél, hogy kitakarítod őket az életedből.  

"Tudod, karácsonykor az ember mindig hisz egy kissé a csodában, nemcsak te és én, hanem az egész világ, az emberiség, amint mondják, hiszen ezért van az ünnep, mert nem lehet csoda nélkül élni!"(Márai Sándor)

A finisben vagyunk. Már csak egy ajándék hiányzik, kell még csomagolópapír, egy-két masni és szalag.