Anya, ugye nem a nyuszi hozza az ajándékot?

A nyuszi-ügy és a lelkifurdalás

2017. április 13.

Imádni való az őszinte gyermeki kíváncsiság! Eleinte jönnek a mi? és miért? kérdések. Na jó, ezekbe egy idő után kicsit bele is őrülünk mi szülők. Később viszont egyre izgalmasabb kérdések születnek.

- Anya, ha újra megszületek, akkor is lehetek fiú? Én szeretek fiú lenni.

- Anya, mit jelent az, ha valaki a középső ujját mutatja valakinek? A suliban X azt mutatta Y-nak.

Nemrég kicsúszott a hétéves nagyfiam száján a NAGY kérdés is: - Anya, ugye nem a nyuszi hozza az ajándékot?

Szerencsére a hugi nem volt a közelben...

Ez a kételkedés már karácsonykor is benne volt a levegőben, de most mégis meglepett. Éreztem, nem lehet köntörfalazni. Egy komoly, elsős kisiskolással állok szemben. Lebukott a nyuszi. Lebuktunk.

Az ünnepi varázslatot olyan jó lenne még fenntartani! A felvilágosult batyussal megbeszéltük, hogy a két évvel fiatalabb huginak nem mondja el, hogy igazából se angyalkák, se Jézuska, se nyuszi nincsen. Minden mögött apa és anya áll.

A kisebb gyerek(ek) és a lelkifurdalás

Néha el-elszólja magát a fiunk, és le kell inteni. Vigyorog, büszkén ott lakik a szemében a TUDÁS.

Egyrészt örülök, hogy okosodik, másrészt dühít kicsit, hogy már megint ott tartunk, egy újabb varázst tör meg az első gyerek. Ez persze logikus és természetszerű, legalábbis még ebben a korban, de néha mégis nehéz megemészteni.

Ilyenkor kattognak a fejemben a kérdések:

Jó az, hogy a kisebb gyerekek előtt korábban lehull a lepel, és gyorsabban „felnőnek”; eleget kapnak a szüleikből; hogyan élik meg, hogy a legtöbb dologban „csak” második, harmadik helyen vannak?

Nem tudom, anyukák, ti hogy vagytok vele, de nekem néha lelkifurdalásom van (lehet, hogy az egykeségem miatt...).

Leírták és mondták már sokan, ezt "csak" jól kell tudni kezelni, ez az élet rendje, de mégis, néha ott van...

Ha visszagondolok, mennyire izgatott és lelkes voltam az első várandósságom alatt, minden egyes nap lestük az első pici mozgásokat a pocimban; olyan élvezetes volt a kettesben összebújás a szopizások alatt; micsoda teljesítmény volt az első mosoly, és szó, és lépés; mennyire izgultunk első nap a suliban és az első fogtündér látogatásnál...

Sokszor azt érzem, az első gyerekek ellopják showt. Ugyanakkor nekik sem könnyű, ők a kísérleti nyuszik, és többször kell nekik engedniük, hisz ők az okosabbak...

A második gyermek életében már rutinosabbak vagyunk. Az ő minden új rezdülésük is csoda, de már "nem érünk rá" lelkesen várni. Örülünk a sikereiknek és megdicsérjük őket, de közben figyelni kell a "nagyokra", akik már egy fejezettel odébb járnak, és ott születnek az "igazán új dolgok".

Közben azzal nyugtatom magam, hogy egy csomó dolog könnyebb a második gyermekek életében. Ők a helyzetük miatt sokkal vagányabbak.

A kislányunk könnyebben szokott be a bölcsibe és az oviba, hisz már ismerte a helyet és az ott dolgozókat. Örült, hogy végre ő is, olyan „nagy lehet”, mint a tesója. Mi sem paráztunk annyit, hogy mi lesz szegénnyel nélkülünk (na jó anya parázott). A bátyjától egy csomó új (főleg fiús) dolgot gyorsan és könnyen megtanul...

Szerencsére évről évre könnyebb a helyzet, jobban megértik a dolgokat, és a személyiségük is egyre inkább megmutatkozik. Látjuk, ki és mit igényel. Önbizalom erősítés mindenhol elkél. A legfontosabb viszont a szeretet. Ha azt megkapják, baj nem lehet. Legalábbis én mindig erre jutok a lelkifurdalás-rohamok végén, vagy csak ezzel vigasztalom magam.

A nyuszi még eljön idén

Vissza a nyuszihoz, merthogy idén még eljön hozzánk!

Megírtuk a kívánságlistát, a fiunk segített a kishugának. Együtt festettük a tojást és díszítettük a barkát. Mindeközben ott volt a titkos összenézés a fiammal. Mi tudjuk, hogy a nyuszi nem létezik, de a lányunkban élő gyermeki hit bennünket is elvarázsolt.

Élvezem a készülődést (tudatosabban, mint valaha), mert ez a varázslat nemsoká elmúlik. A legnagyobb ajándék, remélem, megmarad: együtt készülni az ünnepekre békében, egészségben és szeretetben.