„Nem tudok dönteni, segítsen valaki!"

- Ötperces hangulatjavító technikák -

2016. szeptember 07.

A pénztárnál, amíg a megvásárolt holmimat elpakoltam, a mögöttem következő hölgy nagy sóhajokkal kísérve mondta a pénztárosnőnek: „Nem tudom, mi lesz velem, úgy szeretném, hogy valaki döntsön helyettem.”

Átfutott az agyamon egy kép, amint alig 3 éves kislányom hisztizik, mert maga szeretné eldönteni, hogy melyik ruhát vegye fel (persze, hogy télen szeretné a nyári pörgős szoknyáját). Bizonyára ez a hölgy is ilyen lehetett valamikor gyerekkorában. Akkor még pontosan tudta, hogy mit akar és azt is, hogy kinél hogyan érje el.

Mi történt az elmúlt jó pár évtizedben, amitől úgy érzi, hogy már nem is akarja a kezébe venni a saját élete felett az irányítást?

Először is gyerekként lehet, hogy jól megtanulta az iskolában, hogy csak a tanárnőnek lehet igaza, akkor is, ha nincs. Otthon pedig lehet, hogy azt tanulta meg, hogy minden betevő falatért nagyon meg kell dolgozni, befogni a szánkat, hogy legyen munkánk, ha jó lehetőséghez, pénzhez jutunk, azt nagyon titkolni kell, nehogy irigyeink legyenek stb. Szóval egy-két évtized alatt annyi félelmet és hitrendszert gyűjtött be, ami elég egy életre ahhoz, hogy minden változás előtt úgy gondolja: „nincs választásom, azt kell tennem, amit mások jónak látnak”. Ezeknek a mélyen bevésődött „programoknak” a kioldása bizonytudatosságot és rendszeres munkát igényel. Megéri a szabadságunk visszaszerzése érdekében.

Mi az, amit szakember segítsége nélkül mi magunk is meg tudunk tenni nap, mint nap?

Először is vegyük észre, hogy valójában mit mondunk, gondolunk. Vegyük észre, hogy egy-egy gondolatunk, mondatunk, ami úgy kezdődik, hogy „nem tudom, nem lehet megtenni, mert….”, korlátoz minket.
Második lépésben fontos tudatosítni, hogy nem a külvilág korlátoz bennünket, a gátak bennünk vannak.
Harmadik lépésben pedig nézzünk ki magunknak egy csendes zugot, ott telepedjünk le, csukjuk be a szemünket, vegyünk pár lassú mély lélegzetet, és tegyük fel a kérdést magunkat: honnan jön ez a gátló gondolat? Engedjük, hogy elkezdjenek áramolni a képek, mondatok, színek, formák, amik jönnek. Egyszer csak meg fogjuk látni a gyerek, vagy fiatal magunkat, azt a helyzetet, amint anya, apa, testvér, szomszéd néni, tanár néni, vagy egy jó barát elmondja nekünk azt a mondatot, amivel most felnőttként sikeresen megmagyarázzuk magunknak, hogy miért nem lehet megtenni azt, amit kellene.
A befejező lépésben pedig tudatosan engedjük el ezt a régi mintát. Jelentsük ki, hogy ennek már többé nincs ránk hatása. Képzeljünk el egy lufit, amibe belefújjuk ezt a gátló mondatot, jelenetet, majd elengedjük, és az elszáll messze, mi pedig megtisztulva eldöntjük, hogy megtesszük azt, amit eddig halogattunk.