Inotay Petra: „El kell engedni az elvárásainkat.”

2016. július 30.

Inotay Petra a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségében a Női Bizottság elnöke, és maga is vállalkozó. Előadását egy üzleti kapcsolatépítő vacsorán hallottam még tavasszal. Éreztem, hogy nekünk találkoznunk kell. Két dolog ragadott meg benne. Az egyik, hogy ez a csinos nő – ilyen fiatalon – mennyi mindent tapasztalt és tud az üzleti életről. A másik a pozitív gondolkodása, hogy nem felejti el észrevenni a virágzó fákat, és (nagyon bölcsen) a napjait nem a hírek olvasásával kezdi.

petrafocim.jpg

Hogy indul nálad a nap?

Híreket nem olvasok és nem nézek. Sajnos csak negatív információt zúdítanak ránk a médiából. Az agyat könnyű programozni, ezért óvatosnak kell lenni. Inkább pozitív gondolatokkal kell táplálni magunkat, és persze reggelivel. Nálam ez nagyon fontos része a napnak. Ha otthon nem sikerül reggeliznem, akkor az autóban eszem gyümölcsöt. Ha nagyon nagy a dugó, kikanyarodom az útba eső benzinkúthoz enni valamit, és megiszom egy kávét, miközben gyorsan átfutom az e-maileket, priorizálok. A másik elengedhetetlen reggeli szokás a zuhanyzás, a gondolataim is megtisztulnak, és felfrissülten kezdődik a nap.

Otthonról hozod a pozitív gondolkodást, vagy egy konkrét esemény változtatta meg a nézeteidet?

Otthonról hozom. Anyukám egy pozitív életszemléletű, modern gondolkodású nő, aki sokat utazott fiatalon a világban, és szeretett sportolni. Kései gyermek is vagyok, negyvenegy évesen szült engem. Az alapokat neki köszönhetem. Én szintúgy imádok utazni és sportolni, és igyekszem az élet szépségeit észrevenni.

box-kicsi.jpg

Dolgoztál alkalmazottként is, vagy egyből a vállalkozók világába csöppentél?

Igen, dolgoztam. Nagyon sok diákmunkát vállaltam. Voltam eladó egy cukrászdában, szállodai recepciós éjjeli műszakban. Nagyon megterhelő volt, de én alig vártam, hogy legyen saját keresetem, amit nyaralásra és magamra költhetek. Természetesen ruhákat vásároltam. Nagyon fontos a megjelenés, cégvezetőként is ezt vallom. Ha valaki igényes és ápolt, valószínű, hogy más téren is hasonló értékeket képvisel.

A diákmunka után eldöntötted, hogy vállalkozni szeretnél?

Közel tíz éve vagyok a vállalkozói világban, ugyanis a FIVOSZ megalapításánál is jelen voltam. Mindig is tetszett az önállóság és a kihívás, ezért is kezdtem el vállalkozóként marketinggel foglalkozni.


Mi a FIVOSZ, és hogyan jött létre?

A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségét saját szükséglet hívta életre. Húszas éveink elején, kezdő vállalkozóként, szerettük volna megosztani a tapasztalatainkat és problémáinkat hasonló gondolkodású és korú fiatalokkal. Hittük, hogy sokan érzik ugyanezt, és vágynak egy ilyen támogató közösségre. Egyre bővültünk, mára pedig az ország legnagyobb fiatal vállalkozókat tömörítő szervezete lettünk. Negyvenéves korig bárki csatlakozhat hozzánk. Határon túli magyarok felé is nyitunk, a szlovákiai magyarokkal már együttműködünk. Érdekes tapasztalatot cserélni, megismerni, mik a lokális problémák. A FIVOSZ kiváló kapcsolatépítő lehetőséget nyújt a fiataloknak. Sokan elmondják, hogy itt megértik őket, és a felmerülő kérdéseikre mindig választ találnak. Üzletek és barátságok születnek.

Kezdő vállalkozóknak miben tudtok segíteni?

Kezdő vállalkozóknak az elindulásban tudunk segíteni. Megmondjuk, mire figyeljenek, milyen pályázatok és üzleti lehetőségek vannak. Sokan eljönnek hozzánk azzal, hogy ők vállalkozni szeretnének, de nem tudják, mit csináljanak. Fontos, hogy ezt mi nem találhatjuk ki helyettük. Olyan ötlet kell, amit szívvel-lélekkel tudunk csinálni. Felmerül sok fiatalban a kérdés, egyáltalán mire van igény. Én mindig azt mondom: arra, amire teremtesz igényt.

Miután megvan az ötlet, akkor kezdődik a kemény munka. Sokat számít a kivitelezés gyorsasága és milyensége, valamint a mögé rakott csapat.

Egyébként mentoraink nemcsak a kezdő vállalkozóknak tudnak segíteni, hanem a már több évet megélt, fejlődő cégeknek is.

fivosz.jpg

Mi a pozíciód?

Én a Női Bizottság elnöke vagyok 2010 óta. Azokat a témákat igyekszünk körüljárni, amik a férfiakat annyira nem érdekli. Beszélünk arról, hogyan viselkedjünk ebben a még férfiak által uralt üzleti világban. Örülök, hogy az elmúlt években, egyre több női vállalkozó látogatja a rendezvényeinket. Régen ők voltak a kockázatkerülőbbek, önbizalom hiányosak, de azt látom, hogy ez elmúlni látszik. Érthető a női vállalkozók számának növekedése, hisz az anyaság mellé a vállalkozói létforma nagyon jól beilleszthető.

Hogyan fejleszthető az önbizalom? Neked mi segít?

Én magam is önbizalomhiányban szenvedtem sokáig. Nagy teher volt, hogy azt éreztem, meg kell felelnem mindenkinek, mindenkiért felelős vagyok. Nekem sokat segített, amit ez egyik mentorom mondott: te csak magadért és a születendő gyermekeidért vagy felelős, senki másért.

Említetted az előadásod során, hogy gyermekedként szereted a vállalkozásod. Ez is egy 24 órás szolgálat, nehéz abbahagyni a munkát?

Igen, bele lehet esni ebbe a csapdába. Főleg, ha sok dologba belevágunk, mert több lábon szeretnénk állni. Szerintem a fókuszpontokat kell megtalálni. A többféle üzlet, még több idő, és egyik sem fog száz százalékosan működni. Ki kell választani valamit, amiben hiteles tud lenni az ember, és abba fektetni az energiát. Ha mégsem sikerül, nem lehet akkora lelkiismeret-furdalása, hisz mindent megtett. Ami még tanulság számomra, hogy ha valami nem megy, el kell engedni, mert a görcsös ragaszkodással negatív irányba fordulhatnak a dolgok.

Vállalkozóként vagy magánemberként csinálnál valamit másként mai fejjel?

Mindent ugyanígy csinálnék a magánéletben és vállalkozóként is. Ha magam alatt voltam sokszor, az is kellett ahhoz, hogy erősebb legyek. Ilyen időszakokban az elengedés nekem mindig segített. Nem kell mindenáron ragaszkodni a megoldás-kereséshez, hagyni kell folyni a dolgokat, maguktól is megoldódnak, ha el tudjuk őket engedni. Fontos, hogy ne legyenek állandóan elvárásaink, mert akkor nehezebb a jelenre fókuszálni. El kell engedni az elvárásainkat. Az adott pillanatot kell kiélvezni.

Melyik a kedvenc üzleti könyved?

Michael E. Gerber: V mítosz című könyve az egyik nagy kedvencem. Olyan sok vállalkozás vérzik el már a kezdetek kezdetén, vagy az első négy évben. Érdekelt a válasz, vajon miért. Megerősített abban, hogy egyedül nem megy, meg kell tanulni leadni bizonyos feladatokat, mert különben szétesünk. Kezdő vállalkozóként is sokat segített, de a belőle tanultakat ma is tovább lehet adni. Mindenkinek ajánlani tudom, aki a kkv-szektorba lép.

Öt év múlva hol látod magad?

Vállalkozni szeretnék, és építeni a meglévő közösségünket, a FIVOSZT. Segíteni szeretném a következő generációt az üzleti életben való elindulásban és boldogulásban. Úgy érdemes élni, hogy létre tudjak hozni valamit, amivel a társadalmat is szolgálhatom. 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://fitmind.blog.hu/api/trackback/id/tr968925038

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
-->
süti beállítások módosítása