Epres-chiás fitt túrótorta

2016. július 08.

Vágytam valami hidegre, de nem fagyira. Tortára, de nem a tipikus, tömény és (túl)édes fajtára. És ekkor eszembe jutott egy olyan nyalánkság, ami jól mutat, rendkívül egészséges, és még alakbarát is. Van benne zsírszegény túró, chia mag, valamint eper. Aki jobban szereti az áfonyát vagy málnát, bátran készítse azzal.cake-1765911_1280.jpg

HOZZÁVALÓK:

  • 500 g zsírszegény túró
  • 3 db tojás
  • 60 g protein (nálam fehér csokis ízű)
  • 2 ek chia mag
  • 3 ek eritrit
  • 3 szem szép nagy eper felszeletelve kis kockákra

ELKÉSZÍTÉS

Mindent krémesre kevertem robotgépben, az eper kivételével. 18 cm-s szilikon tortaformába öntöttem a túrókrémet, a tetejére szórtam az epret. Kicsit megrázogattam a tortaformát, hogy picit lesüppedjenek az eprek.

Egy nagy gáztepsibe vizet engedtem, kb. két ujjnyit, és ennek a közepébe ültettem a sütit.

180°C előmelegített sütőben 20-25 perc alatt rezgősre sütöttem.

Hagytam kihűlni. Majd mehet át a hütőbe 2-3 órára, és már kész is!

 

TIPP: Ha mutatós sütit szeretnénk, zselatinnal és gyümölcsökkel be lehet borítani a torta tetejét.

 

Néhány fontos tudnivaló a chia magról!

A chia mag az aztékok kedvelt táplálékforrása volt és ma is kezdi visszanyerni népszerűségét. A chia enyhe, mogyorós íze jól passzol az ételekhez, ráadásul számos betegség gyógyítható vele.

 

ripost_hu.jpg

ELŐNYÖK

  • Gyulladáscsökkentő: A sok telítetlen zsírsav a chiában csökkenti a gyulladást. Kutatók arról számolnak be, hogy a chia mag a legjobb növényi forrása az omega-3 zsírsavnak.
  • Vércukorszintcsökkentő: A chia a vércukorszint szabályozásáért is felelős, így megakadályozza a cukorbetegség kialakulását a Science Research Institute állítása szerint. Egy 2007-es tanulmány megemlíti, hogy a chia magnak rendkívül alacsony a glikémiás indexe, éppen ezért csak lassan emeli a vércukorszintet, így azt kontroll alatt tartja.
  • Emésztés javítása: a chia mag 28%-kal több rostot tartalmaz, mint a lenmag, éppen ezért nagymértékben képes fokozni az emésztést. Továbbá a napi rostbevitel 20%-át is fedezi. A mag emészthető és emészthetetlen rostokat is tartalmaz, így lassan emésztődik meg, ami alacsonyan tartja az inzulinszükségletet.
  • Védi a szívet és az érrendszert: A chia enyhíti számos kockázati tényező létrejöttét, ami később szívbetegséghez vezetne. Csökkenti a magas koleszterinszintet, a magas vérnyomást stb.
  • Kiváló tápanyagforrás: Rengeteg esszenciális zsírsavat, ásványi anyagot és vitamint tartalmaz.
  • Növeli az energiát: A chia feltölt energiával és életerőt ad.
  • Súlykontroll: A klinikai vizsgálatok kimutatták, hogy a chia mag hatékony kiegészítője lehet egy fogyókúrának is akár. Csökkenti az éhségérzetet és az étel utáni vágyat. Gyümölcsléve való keverése délig tartó lendületet biztosít.
  • Segíti az alvást. A chia triptofánst tartalmaz, ami egy aminosav és a mély alvásért felelős.
  • Csökkenti a koleszterinszintet.
  • segítségével megelőzhető a rákos megbetegedések kialakulása. erős antioxidáns, így elpusztítja a káros szabad gyököket. ezenfelül proteáz-inhibitorokat tartalmaz, ami szintén segíti a rákos sejtek elpusztítását.  

 Váljék egészségetekre!

Szöveg: chia-mag.hu

(Fotók: Pixabay, cookta.hu és ripost.hu)

 

Bablena Hajnalka

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://fitmind.blog.hu/api/trackback/id/tr638874090

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
-->
süti beállítások módosítása