"Jó nő" egyenlő tudatos nő?

Miért fontos a tudatosság és az érzelmi intelligencia?

2017. február 23.

„A nagyon alacsony érzelmi intelligenciával bíró egyed nem fogalmazza meg az érzéseit, és nem ismeri a tulajdonságait, éppen ezért nem is tudja, hogy ott van a kezében az eszköz, amivel a félelmeket le lehet győzni. A kimondás, majd a felelősség vállalása a megoldás. Ez a tudatosság.” (Csernus Imre)emocio_woman_dk_2016.jpg

Csernus doki és a "jó nő" filozófia

Csernus doki szerint a tudatosság nem más, mint merni szembenézni az érzéseinkkel, felismerni őket, majd megfogalmazni és kimondani azokat. Ezt úgy is nevezhetjük, a felelősség vállalása. Magas érzelmi intelligencia nélkül viszont ez nem fog menni.

Ha ezzel rendelkezünk, sokkal könnyebben elfogadjuk és megszeretjük magunkat, hisz tudjuk, mik a gyengéink vagy erősségeink. Ki merjük azokat mondani, ezáltal hitelesek leszünk. A felelősség vállalása pedig azt jelenti, teszünk azért, hogy változzunk, hogy még jobbak és többek legyünk. Ekkor kezd majd el nőni az a bizonyos önbizalom, ekkor lehet kivirulni kívül-belül. Ezt így fogalmazza meg Csernus doki:

"Akkor lesz érezhető kisugárzásod, ha érzelmi szempontból fejleszted magad."

Itt, a tudatos nők társaságában, mi pont a fent említetteken dolgozunk. Csernus doki gondolatai mgereősítettek mindabban, ami felé haladunk, aminek segítségével együtt fejlődünk.

Tudom, sokan megvetik őt a szókimondósága miatt. Én viszont elfoglult vagyok vele, különösen mióta ezt a blogot írom és szerkesztem. Nem csak azért, mert minden egyes állításán keresztülmentem (nem járok hozzá terápiára!), és látom, hogy csak így érdemes ezt a rövid időt itt leélni, hanem azért is, mert ő is a Vajdaságból származik.

A tudatosság felé egyre inkább tartó folyamat közelebb vitt önmagamhoz. El tudtam fogadni (sőt ma már szeretni is tudom!) azt a többszörös kisebbségi komplexussal küszködő vajdasági lányt, aki voltam.

Keresem az alkalmat, hogy itt Budapesten együtt lehessünk azokkal, akik ugyancsak onnan származnak, és - ha van rá mód - leülök beszélgetni azokkal, akik az anyaországban sikeresek és ismertek. Így került fókuszba nálam nemrég Csernus doki is (rajta van az interjúlistámon!).

Itt volt, az ideje, hogy olvassak tőle valamit. Nem véletlenül választottam: A NŐ – Csajsziknak (2015) című könyvét. Ez a 2007-ben megjelent A nő című könyvének bővített és - a mai korhoz igazodván - frissített verziója.

Nem lepődtem meg a stílusán, ezt hallottam és olvastam róla. Csernus doki, bevállalja, nem fél megmondani, amit gondol. Bosszant is ezzel nem kevés embert. Engem nem zavart, inkább felrázott és elgondolkodtatott. Ez lenne a lényeg, tükörbe nézni végre.

A kemény hangvitel ellenére (vagy éppen ezért!), csak ajánlani tudom. Tükröt tart nekünk, az anyáinknak és a lányainknak. Felelősségvállalásra, önmagunk szeretetére és őszinteségre sarkall. Jó nőt, önbizalommal teli, tudatos nőt szeretne faragni belőlünk. 

Ehhez pedig elengedhetetlen az érzelmi intelligencia.

Éppen ezért érdemes átfutni, mit is jelent ez pontosan, és hogyan fejleszthető. Igen, van remény, fejleszthető!

Mi az érzelmi intelligencia?

Nem más, mint az érzelmekkel való bánás képessége. Egyrészt, ezzel ismerjük fel a körülöttünk lévő emberek és a saját érzelmeinket. Másrészt, erre alapozva kezeljük őket.

A magas érzelmi intelligenciával rendelkező emberek sokkal kíváncsibbak a világra és az emberekre. Figyelnek a testbeszédre, nyelvjárásra, a szokásokra stb. Ezzel tudják „megfogni” a többieket. Közben az önreflexióról sem feledkeznek meg.

csernus.jpg

 

Te hogy állsz az érzelmi intelligenciával?

Kíváncsi vagy az emberekre? Szereted megfigyelni őket? Elgondolkozol azon, vajon mit csinálnak, milyenek lehetnek a hétköznapokban? Megfigyeld a saját érzéseid és szokásaid? Le tudod állítani magad egy dühroham kellős közepén? Vissza tudod hozni magad a jelenbe, mikor a holnapon izgulsz? Nyitott és kíváncsi vagy?

Ha mindenre igennel válaszoltál, valószínű hogy te is a magas érzelmi intelligenciával rendelkező emberek táborát erősíted.

Miért jó, ha magas?

Mert egyre többen állítják a siker és boldogság kulcsa nem (önmagában) az értelmi intelligencián múlik. Az érzelmi intelligenciával kapcsolatos kutatások kimutatták, hogy olyan munkahelyen, ahol magas EQ-val rendelkező egyének dolgoznak, nagyobb a motiváció és a teljesítmény is. Ez elmondható az iskolás gyermekek körében is. Nem véletlen, hogy Amerikában már az oktatási rendszerbe is bevezették az érzelmi intelligencia fejlesztését.

Hogyan fejleszthető?

Minden megtapasztalt élethelyzettel és korral nő az érzelmi intelligenciánk.

A kulcs az éntudatosságunk növelése, ami tulajdonképpen a magunk és a körülöttünk lévők megismerése.

Daniel Goleman és Richard E. Boyatzis a Harvard Business Review-ban írt cikkükben a gyakran használt EQ (Emotional Quotient) helyett inkább az EI (Emotional Intelligence) rövidítést preferálják, és magát az érzelmi intelligenciát négy képesség mentén definiálják.

Ezekkel fejleszthető az EI:

1. Az állandó önreflexió gyakorlásával tudjuk megérteni miként viselkedünk adott élethelyzetekben. Ezek összegzése segít abban, hogy változtatni is tudjunk a reakciónkon.

2. A másik készség, amit gyakorolhatunk az önmenedzselés. Ha folyamatosan figyeljük és megismerjük magunkat, egy idő után könnyebben tudunk dönteni, rugalmasabbak leszünk, és könnyebben tudjunk kezelni a stresszt.

3. Elengedhetetlen a társas tudatosság, amelynek gyakorlásával figyelünk a körülöttünk lévők érzelmeire és reakcióira, vagyis legyünk empatikusak.

4. Ha magunkra és másokra is figyelünk egyre bátrabbá válunk a kommunikációban, ügyesebbek leszünk a kapcsolatmenedzselésben. Könnyebben tudunk motiválni és inspirálni másokat, és egyszerűbb lesz kezelni a kihívásokkal teli helyzeteket.

 A négy kategórián belül összesen van 12 újabb kompetencia, ami segít, hogy még kiemelkedőbb teljesítményt érj el a munkában vagy a magánéletben.

 

Azt mondják, soha nem késő! Ha minden felsorolt pontra tudatosan figyelünk - mert tényleg változni szeretnénk -, biztosan érzékelhető lesz a pozitív eredmény.

 

 

 

 

Rizsányi Rózsa

szerkesztő, szövegíró, content marketing blogger

 

(Források: HR Portál, Forbes és thepowerofideas.ideapod.com; Kép: Pinterest)

 

Ha tetszett, amit olvastál, nagyon örülnénk a megosztásnak és a hozzászólásnak! :-)

 

HOGY NE MARADJ LE A LEGFONTOSABBAKRÓL!

Íratkozz fel hírlevelünkre!

HA MÉG TÖBB MOTIVÁCIÓRA VÁGYSZ!

Kövess bennünket FacebookonInstagramon és Pinteresten!

 

fitmindpicilogo.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://fitmind.blog.hu/api/trackback/id/tr2212285047

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
-->
süti beállítások módosítása