Nem ígérte senki, hogy egyszerű lesz az anyaszerep, meg is élem/éljük a nehézségeket... de ki nem olvad, amikor gyermeke azt mondja: szeretlek, és még egy nagy ölelés is jár mellé?
Anyák napi lázban égünk.
Kisfiam a héten köszönt engem hivatalosan, az oviban. Nem műsorral készül a csoport, hanem mindenki egyenként előad egy verset anyukának, érkezési sorrendben. Hiányérzetem van, mert szeretem nézni a csöppségeket, ahogy izgatottan, szégyenlősen énekelnek, szavalnak. Ahogy kicsit csetlő-botlóra sikeredik a koreográfia, de nincs ennél édesebb pillanat.
Persze megértem, hogy az évzáró műsort választották az óvónénik. Oda apa is jöhet bátran. Eddig fel sem merült bennem, hogy ők is mennyire szeretnék látni, főleg az első fellépés pillanatait.
A kislányom első anyák napi műsora volt múlt héten, annyira vártam. Érkeztünk mi lelkes, zsebkendőt már előre bekészítő anyukák és nagymamák, s közben megjelent egy apuka, majd még kettő.
Rosszallóan néztünk össze mi nők, hogy azért mégis kikérjük maguknak, és akkor hallottam mögöttem a következő párbeszédet.
Anyuka: Jött még egy férfi, legalább nem leszel egyedül!
Apuka: Nem érdekel, ha csak én lettem volna egyedül, akkor is itt ülnék. A világ minden kincséért sem hagytam volna ki!
Tényleg, apuka miért ne láthatná kicsi lánya/fia első (vagy akár x-edik) szereplését? Ez nekik is jár! Örömmel látom körülöttem, hogy sok apuka tisztességgel kiveszi a részét a gyereknevelésből, gondozásból. Viszont az is igaz, hogy a testünkkel mi adóztunk. Az első két-három év a mi kemény munkák eredménye: szoptatás, játszótéri csaták megvívása, szobatisztaságra nevelés, beszoktatás...
Vitathatatlan tény: anya csak egy van!
Tobzódjunk azokban a gyermeki ölelésekben! Éljünk meg tudatosan minden boldogságmorzsát. Olyan gyorsan nőnek!
Most még kell anya, de nagyon!
Még kell a reggeli kakaó, mellé a puszi.
Kell még egy kanál. Nem az, egy másik kanál.
Kell a segítség az öltözésnél.
Oda kell állni a fogmosásnál a háta mögé és simogatni.
A cipőt fel kell segíteni.
A harmincadik közebvágást is türelemmel végig kell hallgatni.
A kétfelől érkező hangzavarban apát meg kell érteni.
Minden nap legalább tízszer igazságot kellene tenni...
Néha az őrületbe kergetnek, de eszembe jut, ez nem tart sokáig. Túl gyorsan eljön a nap, mikor kiküldenek a szobából, könyörögnöm kell egy értelmes mondatért, és nem sűrűn hallom majd: anya nagyon szeretlek!
Ha mélyen magamba nézek, rá kell jönnöm, én sem mondom sokat az édesanyámnak. Csak rohanok, kérek, mérgelődöm, panaszkodom. Pedig már sejtem, min ment keresztül velem. És még csak most kezdődött minden, a sokat hallott: „kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond”-ból a nagy része még előttünk...
Élvezem a pici gondokat, az öleléseket, és többet mondom majd: szeretlek mamikám!
Megjelent egy évvel ezelőtt a Blans.hu oldalán.
Kép forrása: www.napiboldogság.com
