Ha nem olvastátok még Dragomán György Máglya című regényét, itt az idő, hisz új novellás kötete hamarosan a könyvesboltok polcain. Persze nem csak ezért ajánlom!
Azért is, mert méltán lett népszerű a gyermekkori emlékeket és a történelmet aprólékos részletességgel felidéző regény. Tavaly ősszel vehettük kézbe Magyarországon, azóta lefordították román nyelvre, 2016 elején pedig Amerikában jelenik meg.
Az emberekben nagyon sok élmény és emlék úgy raktározódik el, hogy a politika beleírta magát. Ugye ismerős ez a helyzet? A nagyszüleink, szüleink vagy mi magunk megéltünk szabadságharcot, rendszerváltást, esetleg háborút. Jómagam (is) határon túli, vajdasági magyarként gyermekkorom mozzanatait valamelyik délszláv háborúhoz kötöm. Így a regényt olvasva végig ezek a gondolatok jártak a fejemben: szembe kell-e nézni a múltunkkal? Elég erősek vagyunk-e ahhoz, hogy feldolgozzuk az elődeink sorsát, a megörökölt történelmet? Hogyan élhetünk tovább békében magunkkal és a világgal, egy szóval: szabadon?
Ezekre a kérdésekre a főhős, a tizenhárom éves Emma, története adja meg a választ. Egy kamaszlány élete tele van érzelmekkel, indulatokkal, különösen az ő esetében, hisz sok mindent át kell értékelnie és újrakezdenie. A szülei balesetben meghaltak, és a soha nem látott nagymamamája veszi magához. Újra alkalmazkodnia kell ismeretlen emberekhez, egy új otthonhoz és iskolához. Ezt nehezíti, hogy a történelem sebei nagyon frissek még. A cselekmény helyszíne nincs kimondva, de sejthető, hogy az író szülőföldje: Erdély; és a regény az 1989-es forradalom utáni időszakot jeleníti meg. Nagymama emlékezési nyomán pedig a holokauszt is felidéződik.
A regényben az emlékezésnek több rétege van. Emma egyes szám első személyben meséli el a saját és a szülei (érzés)világát, megható, valamint indulatokat kiváltó módon. Hiteles, követhető és élvezhető megoldás; viszont a nagymama visszaemlékezései – egyes szám második személyben – (számomra) megszakítják a történet menetét, mintha ezzel át szeretné adni a saját fájdalmas múltját az unokájának. A teher elég nagy, ezt az empatikus olvasó érzi is a regény folyamán.
Emmának fel kell dolgoznia a saját fájdalmát, ezen felül a szüleinek és a nagyszüleinek a ballépéseit és történelmi traumáit is. Kevés szövetségese lesz: a könyvtárosnő (aki édesanyja jó barátnője volt) és a szerelme. Sajnos az ő melléktörténetük nem bontakozik ki. Így a nagymama marad a fő szövetséges és támogató. Szereti az unokáját, akkor is ha néha furcsán mutatja ki az érzéseit, és bevezeti őt egy hiedelmekkel átszőtt világba – nevezhetjük ezt mágikus realizmusnak is. A rituálék, szertartások segítségével felidézhető a múlt, s tisztábban látható a jövő. Helyenként azt érezzük ijesztő ez a mindenható erő, el lehet veszni általa, letérni a pozitív útról, és inkább a bosszú eszköze.
Emma felhasználja-e ezt a „földöntúli hatalmat”? Hogyan sikerül majd neki felülemelkedni a személyes és a kollektív tragédiákon? Miként válhat szabaddá: ha felejteni próbál, ha megbosszul vagy ha szembenéz a múlttal?
Kiderül, ha elolvassátok Dragomán György regényét. Tanulságos (idő)utazás lesz; közben megismerhetünk egy erős, kitartó kamaszlányt és a romániai forradalom utáni állapotokat; felidézhetjük az első szerelem igaz pillanatait; és betekinthetünk egy természetfeletti erők által mozgatott világba.
Jó múltidézést!
Megjelent a Blans oldalán
