Mire vágyik a nő, és mire a férfi?

Dr. John Gray: Túl Marson és Vénuszon - A XXI. századi párkapcsolati kézikönyve, 2017

2018. február 13.

Megtalálni életünk párját nagy kihívás, ennél már csak az nagyobb, hogy meg is tudjuk tartani. Ez a könyv elkalauzol a vágyak és érzelmek útvesztőjében.mirevagyik_a_no_es_a_ferfi.jpg

Kevés olyan ember van, aki ne hallott volna dr. John Gray, sikeres párkapcsolati szakíró, több mint húsz évvel ezelőtt megjelent könyvéről: A férfiak Marsról, a nők a Vénuszról jöttek.

A szerző az ott leírtakat gondolta újra a jelen kor kihívásai alapján. Komoly szakmai megalapozottsággal ír a hormonok ránk gyakorolt hatásáról. Apró trükköket mutat be, melyekkel a megfelelő hormonokat stimulálhatjuk, akkor amikor kell, és ahogyan kell. Ezzel elérhetjük, hogy kiegyensúlyozottabbak legyünk mi magunk és a párkapcsolatunk is. A szakértő megmutatja, hogyan lehet boldog kapcsolatot fenntartani, legyen szó kommunikációról vagy szexről.

 

Mire vágyunk?

Ma már nem pusztán a klasszikus férfi és női szerepek léteznek. A nő kicsit (vagy nagyon) férfi is akar lenni, és fordítva. Ez már önmagában nagy kihívás, amivel még mindig csak barátkozunk.

Nézzük, a megváltozott körülmények közepette, mire is vágyik a férfi és a nő. A karrieren túl, arra hogy megtalálja a lelki társát. 

Mindenki mást vár el a lelki társtól. A szerző így fogalmazott egy interjúban:

Az a lelki társ, aki képes kihozni belőlünk az igazi, hiteles énünket, és támogatni is tudja azt.

(Erről Dave Asprey: Bulletproof Radio című podcastjában mesélt.)

John Gray szerint a szüleink, főleg a nagyszüleink egyáltalán nem lelki társat kerestek a szerelmükben, hanem „szerep társat” (Role Mate). Olyasvalakit, aki megfelelt az elvárt férfi és női szerepeknek. Ha a férfi megteremtette munkával a biztonságot, a nő elégedett volt. Akkor pedig különösen boldog, ha a férje nem volt agresszív és szerencsejátékos. A férfi pedig akkor boldog volt, ha a nő jó anya volt, sütött-főzött és nem kacérkodott más férfiakkal.

Ma már ennél sokkal többet várnak el egymástól a párok.

A férfi már nem csak a karriernek, pénzkeresésnek akar élni. Több részt szeretne a gyereknevelésből, vagy az érzelmeit és a hobbiját jobban meg szeretné élni.

A nő pedig ma már lehet cégvezető vagy rendőr is. Nem elégszik meg az anya és feleség szereppel. A férfias(abb) oldalát is ki szeretné élni.

  

Felborult az egyensúly férfi és női szerepek között? 

Azzal nincs gond, ha a másik oldalunkat is szeretnénk jobban megélni, akkor jönnek a gondok, ha felborul az egyensúly – hangsúlyozza dr. John Gray.

Például egy vezető beosztású nőnek, aki egész nap férfi szerepkörben van, tudnia kéne elengedni magát otthon. Azon túl, hogy én-időt ad magának, hagynia kell, hogy a női szerepek kerüljenek előtérbe. Beszéljen az életéről és az érzéseiről. Hagyja magát kényeztetni a párja által. És ne csak kényeztetni, de kicsit vezetni/irányítani is.

Ha mindez megtörténik, akkor a helyreáll a hormon egyensúly. A megnőtt tesztoszteron szint csökken, és nő az ösztrogén. Ezzel együtt csökken a felgyülemlett stressz is.

Ha a férfi nem tudja fenntartani a tesztoszteron szintjét a munkahelyén, szüksége lesz egy kis elvonulásra, egyedüllétre. Ezt mi nők hajlamosak vagyunk félreértelmezni. Azt hisszük, hogy nem akar velünk lenni, nem vagyunk fontosak, és nem szeretné velünk megosztani a gondolatait. Pedig csak töltekeznie kell, hogy türelmesebb lehessen. El kell mennie edzeni vagy sörözni a barátokkal. 

torodes.jpg

 

Többre vágyunk egymástól, többet is kell tanulnunk egymásról! 

Érzelmi, lelki társai szeretnénk lenni egymásnak, miközben önmagunkat is szeretnénk megvalósítani. Férfiak és nők egyaránt fel akarják fedezni, kik ők, miért vannak itt, és kiteljesedni abban, amit szeretnek. Már nem elég egy takaros feleség és egy rendes férj. Támogató és megértő társat szeretnénk. Ehhez egymásra kell tudni hangolódni. Teret adni a másiknak, de ott is lenni mellette, amikor szüksége van ránk.

Nem egyszerű, ez tény. Sokan fel is adják. Rengeteg a válás, mert nincs megértés, meghallgatás a férfi részéről, és nincs elég szex a nő részéről...

A könyvben példákkal illusztrálva kapunk útmutatót önmagunkhoz és a párunkhoz is a hormonháztartásunkból kiindulva. Ennek a lényegét és működési elvét kell elsajátítanunk. Külön fejezeteket szentel a szerző a férfi hormonnak (tesztoszteronnak) és a női hormonoknak (ösztrogén, oxitocin, progeszteron).

Leírja, milyen hormonok vezérelnek bennünket a női ciklus három szakaszában. Melyik szakaszban, mire kell figyelnünk. Mikor a leghatásosabb randizni, és mikor ágyba bújni a párunkkal. Azt is, mikor és mit tehetünk, hogy csökkentsük a stresszt. Arra is kitér, hogyan kommunikáljunk a társunkkal. 

Csak néhány példát emelnék ki, ami a férfi és nő harmonikus kapcsolatához elengedhetetlen:

 

Éreztesd, hogy különleges a párod

A férfi szereti, ha felnéznek rá, a nő szereti, ha kényeztetik. Elismerő szavak és ölelések növelik a nőben az ösztrogént, férfiban a tesztoszteront. Nem pusztán az önbecsülésnek tesz jót az odafigyelés. A kommunikáció és a szex is jobban fog működni.

oleles.jpg 

A nő beszéljen, a férfi (meg)hallgasson

Mi nők hajlamosak vagyunk sokat beszélni. Minél többször mondjuk el, mi bánt bennünket, annál inkább megnyugszunk.

A férfi és női kommunikációban a legnagyobb bökkenő az, hogy amíg mi csak levezetni szeretnénk a feszültséget a beszélgetéssel, addig a pasi már azon agyal, milyen megoldást nyújtson nekünk. Ez valahol így természetes, hisz a férfi tesztoszteronja akkor emelkedik, ha sikeresen megoldja a felmerülő problémákat. A nő viszont nem „okoskodásra” vágyik, hanem egyszerűen csak TÖRŐDÉSRE. Arra, hogy meghallgassák és megvigasztalják egy-két bátorító szóval és öleléssel.

A szakértő szerint ilyen az ideális forgatókönyv ilyen esetekben:

- A nő elmondja (többször is), mi bántja. Nem panaszkodva, főleg nem a társát vádolva. Egyszerűen beszél az érzéseiről.

- A férfi nem szól közbe, figyelmesen hallgat, és közben néha csak annyit mond: Értem. Mi történt még? Mit mondott még?

- A férfi soha nem mondja: Nyugodj meg. Majd én megoldom. 

Cserébe viszont ne várjuk el a férfiaktól, hogy lelkizzenek velünk. A lelkizés nem a férfiak műfaja. Ha sokat beszélnek az érzéseikről, emelkedik az ösztrogén szintjük, és az senkinek sem jó. Ilyenkor vagy agresszívek vagy érzékenyek lesznek. 

 

A szex fontos

Kezdjük ezt a témakört is a hormonokkal.

Ha egy nőnek magas az ösztrogén szintje (de nem túl magas!), akkor kevésbé stresszes, ez eddig jó. Viszont van még egy hatása a magas ösztrogén szintnek: felgyorsítja az agyi vértevékenységet. Elkezdünk aggódni/ agyalni a dolgokon, különösen, ha nem érezzük a törődést és a szeretetet. Az pedig egyáltalán nem segíti elő az összebújást, ha a nő vére a fejébe szállt. Nem könnyű onnan lehozni.

A pasiknak ezzel általában nincs gondjuk. Sem a dolgokon való agyalás, sem egy összezörrenés nem gátolja meg őket a abban, hogy a vér oda szökjön ahová kell.

Tetszik a példa, amit az író felhoz:

Ha egy férfi megharagszik a párjára, egy dologgal biztosan ki lehet engesztelni. A nő csak ledobja a ruháját, és a férfi már el is felejtett mindent.

Képzeljük el ezt a szituációt fordítva: a férfi dobja le a ruháját egy vita után...

Az üzenet tehát: törődés és odafigyelés kell egy nőnek, hogy ne érezze magát magányosnak, kevésnek, túlterheltnek. Ha a férfi bókol neki, figyelmes, randira viszi, különösen az ovuláció előtti öt napban, akkor  könnyen menni fog az összebújás is.

Mi kell a férfinak? Legalább heti egy szex. Ugyanis a férfiaknál is van „tesztoszteron ciklus”. Szeretkezéskor a férfi tesztoszteron szintje megemelkedik, és hat napig így is marad. Nyugodtabb lesz és megértőbb, az biztos.

  

Dr. John Gray frappánsan összefoglalta a Dave Asprey-vel készült interjú végén, miért fontos az egymásra való odafigyelés:

A világbéke otthon kezdődik. A világbéke a hálószobában kezdődik.

 

Azzal, hogy átlátjuk (és irányítjuk) a férfi és női hormonok működését nem csak önmagunkat, de a párunkat is jobban megértjük. Mindez pozitív hatással lesz a közérzetünkre és a párkapcsolatunkra is. Ha mi változunk, ő is változni fog velünk. És fordítva.

A (gyakorlati) tudás, amit nyerünk, hosszú távú befektetés a boldogságunkba.

 

Források:

Dr. John Gray: Beyond Mars and Venus - A XXI. századi párkapcsolati kézikönyve, 2017

Dave Asprey: The Bulletproof Radio Podcast , episode 414.

Fotók: Unsplash.com

 

 

Rizsányi Rózsa

szerkesztő, szövegíró, tartalommarketing-blogger

 

Ha tetszett, amit olvastál, nagyon örülnénk a megosztásnak és a hozzászólásnak! :-)

 

HOGY NE MARADJ LE A LEGFONTOSABBAKRÓL!

Íratkozz fel hírlevelünkre!

HA MÉG TÖBB MOTIVÁCIÓRA VÁGYSZ!

Kövess bennünket FacebookonInstagramon és Pinteresten!

 

fitmindpicilogo.jpg

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://fitmind.blog.hu/api/trackback/id/tr5113664626

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
-->