„Minden teljesítmény kiindulópontja a VÁGY”. (Napoleon Hill)
Ez az idézet jutott eszembe, ahogy a Szabó Norbert Ádám Teljes szívvel című könyvét elolvastam.
Kezdjük a teljesítménnyel: a világon elsőként átevezni az Atlanti-óceánt páros kajakkal minden külső segítség vagy támogatás nélkül. Ez kérem, TELJESÍTMÉNY.
Mi kellett ahhoz, hogy az öngyilkos vállalkozásnak tűnő projekt sikerüljön?
A VÁGY!
Az a vágy, ami Norbi szívében született meg, és folyamatosan cselekvésre késztette.
Teljes szívével valóra akarta váltani ezt az álmot.
Előadásokon hallottam mesélni erről a „túlélőtábor felsőfokon” kihívásról. Eszméletlenül feldobott és motivált.
Itt egy srác, aki még nincs harminc, barátjával kitalált egy hajmeresztő expedíciót, és megcsinálta. Azért, mert minden porcikájával és teljes szívével erre fókuszált.
Elolvastam a könyvét, és most azt mondom – ami még hajmeresztőbb –, NINCS LEHETETLEN.
De tényleg! Ennek az utazásnak megvolt a stratégiája, bármennyire hihetetlennek vagy ezoterikusnak is tűnik a kijelentés. Ez a meccs fejben eldőlt még az indulás előtt.
Ennyire könnyű lenne? Dehogy, ellenkezőleg!
Egyrészt nem mindenkinek jön csak úgy az az álom vagy VÁGY, amiért az életét adná.
Másrészt, nem mindenki olyan bátor, hogy belevág, amikor tudja, hogy ez baromira kemény lesz.
Norbi harcolt a természet erejével, elviselte az egész testét beborító sebek fájdalmát. És ne feledkezzünk meg az elme edzéséről! Anélkül kibírni a távollétet, a magányt, a megpróbáltatásokat, nem sikerült volna.
„Ez volt az én El Caminóm” - írta Teljes szívvel című könyvében.
Mikor érezted először a vágyat, hogy elindulj az óceánon, és valami olyat tegyél, amit senki más?
A vízhez kisgyermekként is kötődtem. Általános iskola negyedik osztályában már úszóversenyekre jártam. Ezt követően jött egy kis zenei kitérő: szaxofonoztam, klarinétoztam és doboltam.
Közben édesapámmal sokat hajóztunk és kajakoztunk a Kis-Dunán. A gimnáziumi évek alatt pedig visszatért a vizes sport az életembe.
Láttam a tévében és a versenyeken, hogy a kajakosok, milyen erősek és izmosak. A lányok is futnak utánuk. Eldöntöttem, hogy kajakozni fogok. Közel laktunk a Dunához, gyorsan ott voltam a csónakháznál. Négy évig rendszeresen jártam, végül versenyszerűen is kajakoztam.
Ekkor ismerkedtem meg Kovácsik Leventével, aki akkor csapattársam volt. Minden versenyen együtt indultunk, és azt vettük észre, hogyha egyedül eveztünk, közel nem értünk el olyan jó eredményt, mint amikor mi ketten, párosban. Ez hatással volt a jövőnkre, nem kis mértékben.
Az egyetemi évek alatt alig találkoztunk. A tanulásra összpontosítottunk.
2010-ben diplomáztam a Gazdasági Egyetemen, Pénzügy szakirányon. Szinte rögtön egy hatalmas légkondicionált épületben találtam magam egy számítógép előtt, és éltem azt az életet, ami úgymond meg van írva.
Egyáltalán nem éreztem magam a helyemen. Kerestem önmagam, hogy ki az, aki igazán én vagyok.
Akkor is észrevettem már, ha valamin nagyon sokat jár az eszem, vizualizálom és vágyom rá, akkor testet ölt. Akkor ez egy könyv formájában jelent meg.
Egy Föld körüli vitorlázás történetét meséli el Méder Áron: Három év alatt a Föld körül című könyve. Ez vitt vissza a víz szeretetéhez, és felélesztette bennem az utazás vágyát.
Nagyon át tudom érezni, ahogy egy multicég számítógépe előtt ülsz, közben az életed értelmét és a szenvedélyed keresed. Voltam én is, és ismerőseim is, hasonló helyzetben.
Azért ilyen – szinte öngyilkos – vállalkozásnak nem mertünk volna nekivágni. Persze, alaposan felkészültetek, de mégis a természet az úr. Volt benned félelem?
Igen, volt. Én erre viszont azt szoktam mondani, hogy a félelem az egyik legjobb barátunk. Ugyanis, ha nincs meg bennünk a félelem, olyan kockázatokat vállalunk, amik az életünkbe kerülhetnek.
De nézzük meg magát a szót közelebbről: fél-elem.
Azt jelenti, hogy egy bizonyos dolognak csak a felét ismerjük, a másikat nem. Ezt nagyon jól lehet kompenzálni, például, ahogy te is mondtad, a felkészüléssel.
Sokan félnek a félelemtől pedig ugyanolyan természetes érzés, mint a boldogság vagy a harmónia. Ez abból fakad, hogy az emberi tudat, emberi agy elsődleges feladata, hogy életben tartson minket. Azért áll elő különböző kifogásokkal, hogy a veszélyes helyzetektől távol tartson minket.
A komoly teljesítményekért viszont ki kell lépni a komfortzónánkból. Mindig ugrani kell egy lépcsőfokot. Ti a barátoddal egy hatalmasat ugrottatok.
Azt szokták mondani, és én is úgy gondolom, hogy kétféle opció van. Vagy növekszünk vagy pusztulunk. A kettő között van még egy, a stagnálás, de ez a lehető legrosszabb.
A növekedéshez viszont tágítani kell a saját határainkat. Olyan dolgokat kell kipróbálnunk, amit eddig még soha.
Én több mint hatvan napig, minden egyes nap, a komfortzónámon kívül éltem!
Ahogy már említettük, erre az útra maximálisan fel kellett készülnötök. Kezdjük most a fizikai felkészüléssel, hogyan zajlott?
Ez egy hosszú történet.
2011-ben jött maga a gondolat, hogy ezt véghezvigyük. Majd 2016 februárjában tértünk vissza a sikeres expedícióról Magyarországra.
Tehát, öt év telt el a kettő között, amelyet végig a felkészüléssel töltöttünk.
2011-ben azt gondoltuk, hogy 2013-ban megvalósítjuk a tervünket. El is indultunk, de mindössze másfél napot töltöttünk az óceánon, és vissza kellett fordulnunk. Ez egy hatalmas kudarcot jelentett számunkra.
Az egész utat újra kellett gondolni a tapasztalatok alapján. Más hozzáállással és tervvel kellett nekivágni az újabb felkészülésnek. Ez már sokkal alaposabb, átgondoltabb és egymásra épített lépcsőfokokból állt. 
Beszéljünk egy kicsit a kudarcélményről. Ez volt az a pont, amikor először megkérdőjelezted az álmod. Hogyan sikerült felállnod és erőt gyűjtened?
Nagyon nehéz lelkiekben feldolgozni azt, hogy két évig minden egyes nap azért kelsz fel és dolgozol, hogy megvalósuljon az álmod, és amikor már majdnem ott a cél, egy rémálom veszi kezdetét.
Fél év kellett, hogy ezen átlendüljek. Egy ilyen szituációban rengeteg kérdés merül fel az emberben.
Vajon ez az én utam? Vajon ez egy jel, hogy csináljak bármi mást? Vagy inkább egy kérdés az élettől, hogy igazán akarom-e?
Ezek a kérdések a fejünkben fogalmazódnak meg. Mindennél hatalmasabb élmény volt megtapasztalni, hogy a válaszok viszont szívből jönnek.
Soha nem felejtem el, amikor felhívtam Leventét, és – racionális döntéssel – azt mondtam, hogy nem folytatom az utat, a felkészülést és csinálok valami mást.
Amikor ezt kimondtam, egy vulkán tört fel belőlem, zsigeri szinten. Azt éreztem, tovább kell mennem, meg kell csinálnom, és meg fogom csinálni.
Most már értem/érzem, miért lett a könyved címe: Teljes szívvel.
Térjünk vissza a felkészülésetekre. Sokat írsz a tudatosságról. Ami nem csak az utazás fizikai részében adott erőt, de a mentális kitartásban is. A könyv egyik részlete arról szól, hogy milyen sokat segít neked, hogy tudsz „uralkodni az elméden”. Az elme edzéséről, a blog egyik kedvenc témájáról mesélj most nekünk, kérlek.
Igen, valamilyen szinten sikerül uralkodnom rajta. Ez gyakorlás kérdése.
Azok a lépcsőfokok, amik fizikai szinten jelen voltak a felkészülésben mentális síkon is ott voltak. Ebben a tesztutak nagyon sokat segítettek.
Meg lehetett tapasztalni, hogyan viseli az elmém a szeretteimtől való távollétet vagy azt, hogy folyamatosan össze vagyok zárva valakivel.
Ez sokat segített abban, hogy magabiztosabban és tapasztalattal álljunk neki az óceánnak.
Persze ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy egy ilyen útra teljesen fel lehet készülni vagy, hogy én tudtam, mi vár ránk.
Olyan bizonytalanságba kerül az ember az óceánon, amit ép ésszel nem is lehet felfogni, csak megélni.
Ahogy a leírásaidból kiderül, te maximálisan, TUDATOSAN meg is élted. Mit jelent neked a tudatosság?
Számomra a tudatosság, az óceánon, azt jelentette, hogy maximálisan megélni a jelent. Ami ott nem volt nehéz, hisz tizenkét órát töltöttem kinn a fedélzeten. Szinte ennyit voltam egyedül. Sokat volt időm gondolkodni, önmagammal lenni.
Itt a szárazföldi, rohanó világban ezt nem tudjuk lemodellezni.
Lógattam a kezem az óceánba, annyira közel volt hozzám a természet, hogy képtelenség volt nem a most-ban élni.
Itt a nyüzsgő fővárosban, hogyan sikerül tudatosan JELEN LENNED?
Miután hazaértünk az expedícióról, kimentem az erdőbe sétálni. Haladtam az ösvényen, ősz volt, az avar is nedves volt. Körülöttem lengedeztek a fák a szélben. Szétnéztem, és ugyanazt az érzést tapasztaltam meg, mint az óceánon. Szóval, van egy jó hírem, nem kell egész az óceánig menni, hogy ezt átélhessük. Bármilyen tevékenység közben meg lehet érezni, ha gyakorolja az ember.
Nagyon hasonló ehhez Csíkszentmihályinak a FLOW elmélete, amit én nap mint nap alkalmaztam az expedíció során.
A négyórás evezés második óráját gondolkodásra írtam elő. Mindegy volt, miről, csak gondolkodjam. Ez nagyjából a harmincötödik napig ment is, hisz voltak témáim, amiket feldolgoztam. Miután már mindent átgondolsz, akár ötször is, ember legyen a talpán, aki elő tud rukkolni még valami izgalmas témával.
Szóval, ilyenkor meditatív közeli állapotba tudtam kerülni. Pillanatok alatt eltelt az az egy óra. Ma már bármilyen monoton tevékenység, például mosogatás, közben is bele tudok kerülni ebbe a FLOW állapotba.
Miben segít neked a hétköznapokban a tudatosság?
Nagyon sok éve használom a vizualizációs technikákat.
Nem kell emögé túl bonyolult dolgokat képzelni. Egyszerűen arról van szó, hogy amit szeretnék, elképzelem: hogyan, miként és mikorra. Annyira vágyom rá, hogy egyszer csak valóra válik.
Ez azon alapul, hogy körülöttünk minden energia. Minden!
Ha valamibe energiát fektetünk, az növekszik.
Ezt tapasztalom magamon és a számomra példaértékű emberek teljesítménye mögött is. Viszont gyakran előjön a probléma, hogy nincs elég reményünk, önmagunkba vetett hitünk. Azok a negatív, kritikus hangok a fejünkben azt mondják, nem vagyunk elég jók. Nálad ott vannak ezek a hangok? Ha igen, hogyan kezeled őket?
Igen, persze. Ezek a kételyek nálam is jelen vannak.
Ami számomra mindig segít ilyenkor, az a MEGNYILVÁNULÁS FOLYAMATÁNAK elmélete.
Ez arról szól, hogy a gondolataink érzéseket generálnak. Az érzések tetteket, a tettek pedig eredményeket.
Feltételezzük, és szerintem ez így is van, hogy minden a gondolatainkból indul ki. A gondolatainkat pedig – ne felejtsük el! - mi irányítjuk. Ha felismerjük a negatív érzéseket, helyettesíthetjük őket, és a tetteinken keresztül eredményekhez jutunk.
A képlet első két eleme a bensőnket jelképezi, az eredmény a külsőnket. A kettőt mi köti össze? A tettek.
Ahhoz, hogy eredményeket érjünk el, helyettesítenünk kell a negatív gondolatokat és cselekedni kell.
Neked mi ad ehhez folyamatosan erőt, motivációt?
A motiváció számomra egy belső erő.
Ha megvan az életünk MIÉRTJE, akkor ez önmagától működik. Ezen külön – véleményem szerint – nem kell dolgozni.
A kérdés az, hogy megvan-e a miért-ünk, amiért minden nap felkelünk, és ami boldoggá tesz minket. Ha megvan, a motiváció elkezd működni.
Ha viszont még nincs meg, egyetlen dolgunk van, türelmesnek kell lenni, és vágyni rá.
Egyik előadásodon nagyon szépen úgy fogalmaztál, miután a te legnagyobb álmod valóra vált, az a küldetésed, hogy segíts mások álmát is megvalósítani. Ez milyen formában történik?
Miután hazatértünk az expedícióról Magyarországra, nekiláttam a könyvem megírásának. Szerettem volna egy segítő eszközt adni az emberek kezébe.
Az előadásokon nagyon jól be tudom vonni őket az élménybe és a hozzáállásba. Abba, mi is kell ahhoz, hogy két fiatal srác, gyakorlatilag a semmiből, ilyen fantasztikus álmot meg tudjon valósítani. Hisz nem volt tapasztalatunk, pénzünk vagy támogatónk, amikor eldöntöttük, hogy ezt megcsináljuk.
Az előadás után viszont hazamennek, az emlékek és a lelkesedés elhalványulnak. Szerettem volna, ha haza tudják vinni az élményeket, hogy bármikor erőt meríthessenek belőle.
Van akit a kalandos utazás története érint meg, van aki inkább a lelki utazást látja benne. Mindenki azt veheti el belőle, ami igazán neki szól. Nagyon boldoggá tesz, hogy sok pozitív visszajelzés érkezik az olvasóimtól.
A könyvemmel és az előadásaimmal is szeretném átadni azt, ami számomra az expedíció legnagyobb tanulsága és üzenete:
A boldogsághoz nem kell óriási dolgokat véghezvinni, áthajózni az óceánt vagy űrhajósnak lenni. Persze, ha erre vágyunk teljes szívből, akkor előre. Inkább az az igazán fontos, hogy legyen meg a célunk, az álmunk, az életünk MIÉRT-JE, amiért érdemes minden reggel felkelni.
Mi a te következő MIÉRT-ed, amiért most teljes szívvel dolgozol?
Nem tudok annál szebb dolgot, mint amikor valakinek megvalósul egy álma. Ez ad értelmet az életünknek.
Én ebben tudok és szeretnék segíteni az embereknek. Előadóként és coach-ként is támogatom őket. Nekem most ez az egyik miért-em.
A másik pedig az, hogy a történetünket minél szélesebb publikummal megismertessem. Éppen ezért már le is fordíttattam a könyvemet angolra. Keresem a kiadót, aki ezt külföldön is megjelenteti.
Hiszem, hogy mindenki álma valóra válhat.
A mi álmunk nem azért valósulhatott meg, mert én Szabó Norbert Ádám vagyok vagy, mert a társam Kovácsik Levente. Hanem azért, mert volt egy olyan gondolatiságunk, hozzáállásunk, amivel olyan rendszert építettünk ki és használtunk, ami működik.
Én hiszem, hogy ha ez nekünk működött, másoknál is működhet. Persze lehet, hogy némi módosítással, de működhet. 
Aki kíváncsi a felkészülés és az utazás részleteire, vágyik egy kalandos olvasmányra és feltöltődésre, annak ajánlom Norbi Teljes szívvel című könyvét.
ŐSZINTÉN A LEGNEHEZEBB ÉS LEGVICCESEBB PILLANATOKRÓL
(VIDEÓ)
Nézzétek meg a videóban mindazt, ami kimaradt az interjú írott verziójából.
Izgalmas és humoros részletet választottam. :-)
Szó lesz arról:
- mi volt a legváratlanabb helyzet, amivel az út során találkozott Norbi
- milyen hajóval és mennyi élelmiszerrel vágtak neki az útnak
- hogyan oldották meg a mosdó-ügyeket
- hogy élte meg Norbi a cápával való találkozást
A háttérzajért elnézést, első kávéházi beszélgetésem.
A helyszínért köszönet Sophie-nak! :-)
www.sophiebrasserie.hu
szerkesztő, szövegíró
Ha tetszett, amit olvastál, nagyon örülnénk a megosztásnak és a hozzászólásnak! :-)
HOGY NE MARADJ LE A LEGFONTOSABBAKRÓL!
HA MÉG TÖBB MOTIVÁCIÓRA VÁGYSZ!
Kövess bennünket Facebookon, Instagramon és Pinteresten!
