Elegáns, kényelmes és örök ruhadarabok, amik erősítik az önbecsülést

Interjú Elek Bettinával, a CABALA Fashion megálmodójával

2017. szeptember 09.

Elek Bettina hozta létre Magyarország (eddig) egyetlen motivációs ruhamárkáját. Sőt, ennél többről van szó. Úgy tekint az általa megálmodott CABALA Fashion darabjaira, mint önfejlesztő eszközökre. 
cabala_focim.jpg

(Fotó: Pure&Pastel Photography)

Egyre többen fedezik fel a kabalaruhákat, születnek az újabb kollekciók, és már keresztrejtvény feladványként is megtalálható az ország egyetlen motivációs ruhamárkája.

 

De mit is jelent az, hogy motivációs ruhamárka?

Ez az én elnevezésem, az én agyszüleményem.

A CABALA ruhák alaptulajdonsága, hogy mindegyik ruhán szerepel egy motivációs gondolat, pozitív üzenet vagy mantra. Ezek arra hivatottak, hogy kizökkentsenek a szürkébbnek tűnő hétköznapokból, és felvillanyozzanak bennünket. 

 

Kollekcióid nevei is mindig sokatmondóak. Mesélj róluk, kérlek!

Igen, az a célom, hogy mindegyik kollekciómnak legyen egy üzenete. Nem csak úgy álmodom meg őket, hogy őszi, tavaszi vagy milyen fazon kerül bele. Fontos, hogy minden kollekció váltásnál az üzenet is változik. Mindig másra fókuszálok.

Ez általában attól függ, hogy az én életemben mi van éppen a középpontban, nekem mihez kell éppen az erő. Belőlem indul ki a folyamat. Így tudom hitelesen átadni másoknak is a motivációt.

A mostani nyári kollekció a boldogságkeresés és találás jegyében született. A Boldogság nevet is kapta. Arra buzdít, hogy fókuszáljunk a jóra.

Tavaly az őszi-téli kollekciónál a mantrák kerültek a középpontba Varázsigék név alatt.

Ha a ruhákon lévő pozitív feliratok sokszor szembekerülnek velünk, már a tudatalattinkba is bevésődnek, és ez sokat segíthet az életünkben.

_mg_7201.jpeg

Az egyik kedvenc mantrám a Szeretem magam. Minden kollekcióban megtalálható, mert azt gondolom, hogy az önszeretet és az önértékelés mindennek az alapja.

Ezt a mantrát a jövőben is ott szeretném tudni a kollekcióimban.

Ha valaki nem tudja, miről is van szó, annak furcsának tűnhet, miért is írom én magamra, hogy Szeretem magam.

Aki jártas az önismeretben tudja, hogy ez nem az egoról szól, ez nekem szól.

Ha vannak rosszabb napjaim, amikor nem sikerülnek jól a dolgok, amikor kevésbé tudom elfogadni magam, akkor sokat segít, hogy szemem elé kerül ez a felirat. Ahogy elolvasom, ki is mondom magamban, és minél többször mondom ki, annál jobban tudatosul bennem, és beleivódik a mindennapjaimba, hogy bármi történjék is, szeretem magam.

_mg_7447_1.jpeg

 

A gondolatnak teremtő ereje van, a kimondott szavaknak pedig hatása van ránk. Ezt a Szeretet kampányodban bizonyítottad is.

Nagyon nagy hatással volt rám és sokat jelentett a ruhamárkám megszületésénél is dr. Masaru Emoto kísérlete. Azt vizsgálta, hogy a pozitív és negatív szavak, gondolatok, miként hatnak a fizikai testre. Ő a vízzel kísérletezett, én pedig két babszemmel tettem ugyanezt.

A két babszemet hasonló körülmények között csíráztattam, leszámítva, hogy az egyik dobozára azt írtam, szeretlek, a másikra pedig, hogy gyűlöllek.

Minden nap beszéltem hozzájuk.

A szeretlek babocskának minden reggel elmondtam, mennyire szeretem, milyen szép. A gyűlöllek babocskának pedig, hogy mennyire utálom, nem jó semmire.

Ha belegondolunk, hajlamosak vagyunk ezt átvinni a saját életünkre is. Minden reggel, mikor belenézünk a tükörbe, azzal nyitunk, hogy már megint, milyen szörnyen nézünk ki; milyen rosszul áll a hajunk; el fogunk késni; úgysem fog sikerülni. Ezzel negatívan befolyásoljuk a saját életünket.

Visszatérve a babszemekhez, a szeretlek babocska végül kicsírázott, a gyűlöllek babocska elrohadt. Ezt a kísérletet háromszor végeztem el, ugyanilyen eredményre jutva.

Sokan kételkednek, én viszont nagyon hiszek abban, hogy a szavainknak és a gondolataiknak hatalmas súlya van.

 

A vásárlóidtól milyen visszajelzéseket kapsz?

Nagyon jó visszajelzéseket kapok. Hálás vagyok, amiért a vásárlóim 99%-a ír nekem.

Elmesélik, milyen pozitív események történtek velük a kabalaruhák hatására. Például, hogy ha nehezen és döcögősen indul a napjuk, a motivációs feliratok segítenek nekik.

A vonzás törvénye alapján olyan vásárlóim vannak, aki igazán értik, mi a ruhákon szereplő üzenetek lényege, és sokat jelent nekik.

Nagyon fontos, hogy ne csak fazon alapján válasszanak, hanem a feliratok is nekik szóljanak, tudatosodjon bennük az üzenet, így lesz majd hatásuk. 

cabala_interju_kicsi.jpg

(Fotó: Pure&Pastel Photography)

Beszélgettünk arról az előző interjúnkban, milyen jó is lenne, ha egyre több CABALA ruhás nő találna egymásra az utcán vagy egy rendezvényen. Volt már rá példa?

Igen, volt.

Ez a tudatos közösség egy pozitív értelemben vett más világ. Másként gondolkodunk, pozitívabban állunk egymáshoz.

Azért jó ilyen közösségekhez tartozni, mert nagyon magával tud ragadni és fel tud emelni a pozitív hozzáállás és életfelfogás.

A kabalaruhák lehetővé teszik, hogy könnyen tudjunk mi tudatos, pozitív gondolkodású nők egymáshoz csatlakozni.

Az utcán szó nélkül is felismerjük a hasonló beállítottságú nőket. Valószínűleg nekünk nem kell órákig beszélgetnünk, első perctől fogva egy hullámhosszon leszünk.

 

A tudatosság, az önmagunkkal való foglalkozás minőségi változást hoz az életünkbe, ezt te magad is megtapasztaltad az önismeret révén. Azoknak, akik még nem tartoznak ebbe az úgynevezett tudatos közösségbe, mit javasolsz hogyan induljanak el?

Véleményem szerint ennek a döntésnek mindenképpen belülről kell fakadnia. Az életutunkon van egy olyan pont, amikor megérünk arra, hogy elkezdjünk önmagunkkal foglalkozni.

Én magam mindig is spirituális beállítottságú voltam, de jött egy életszakasz, amikor jobban elmélyedtem benne, nyitottam magam felé és a világ is kinyílt.

Ha valaki korábban azt mondta volna nekem, vedd fel ezt a motivációs felirattal rendelkező ruhát, nem segített volna, mert nem értem meg rá, és csak külső nyomásként éltem volna meg.

Ez olyan, mint a tojás esete. Ha külső hatás éri, feltörjük, az egy élet végét jelenti. Viszont, ha belső erő mozgatja, akkor egy élet kezdetét.

cabala_happiness_kicsi.jpg

(Fotó: Pure&Pastel Photography)

Legtöbbször – sajnos – egy tragédia vagy egy betegség hatására állunk meg és fordulunk magunk felé. Megelőzésként mindenképpen érdemes erre felhívni a figyelmet. Milyen könyveket ajánlanál, neked mi adott sokat?

Hiszek a sorsszerűségben ezen a téren is. Ha valaki elkezd keresgélni, az a könyv fog szembejönni vele, ami neki kell.

Van néhány kedvenc könyvem, amik meghatározóak voltak az életemben. Ennek ellenére volt úgy, hogy megvettem valamelyiket és évekig ott állt a polcon. Aztán egyszer csak azzal a késztetéssel ébredtem, hogy ezt most el kell olvasnom.

Robert Betz: Lépj ki a régi cipődből című könyv az egyik nagy kedvencem. Hónapokig próbáltam megszerezni. Végül ráakadtam egy selejtes, szakadt kiadványra. Ennek olvasása közben éreztem, hogy ezt nekem, pont akkor kellett megtalálnom, mert akkor segített igazán. Fél évvel ezelőtt kevesebbet adott volna.

Hiszem, hogy mindenki megtalálja a neki szóló könyvet.

 

Kik a példaképeid akár a divat, akár a személyiségfejlődés terén?

Nem tudok meghatározni példaképeket.

Én más utat járok be a ruhatervezés terén. Már az indulásnál volt egy határozott elképzelésem. Saját igényeimből kiindulva mértem fel a piacot, és nem találtam hasonlót.

Nem szeretem a trendet követni. Én többnyire pamutból készült, elegáns és kényelmes ruhadarabokat tervezek. Mindegyikben van valami extra és csajos elem. A CABALA ruhák mind örök darabok. 

 

Mi inspirál, honnan jönnek az ötletek?

Leginkább saját magamból indulok ki, meghatározó, hogy rám mi van hatással. Nyitott szemmel járok, ha jön egy ötlet azonnal jegyzetelem. Tele van már a szekrényem kis szalvéta és egyéb papír darabkákkal.

Egy kollekció tervezése során, ezt mindig végigbogarászom. Visszajönnek az emlékek és élmények, végül így áll össze egy képpé.

cabala_pink_kicsi.jpg

(Fotó: Pure&Pastel Photography)

 

Mit lehet tudni az őszi-téli kollekciódról?

Ez is belőlem indul ki.

Tavaly télen például nagyon nehezen ment a pozitív dolgokra való fókuszálás. Észrevettem magamon, hogy sokszor mártírkodom és dagonyázom a rosszban. Ekkor jött bennem a késztetés, hogy vegyem észre a jót és másokat is erre buzdítsak.

Ha az én életemben ennyire jelen van ez a probléma, biztosan más nőknél is ott van, volt vagy lesz. Hisz hasonló helyzetben vagyunk. A nyári kollekcióm így született meg. A boldogság és a jóra koncentrálás került a középpontba.

A mostani őszi kollekcióban mantrákkal szeretném erre buzdítani és lelkesíteni magunkat.

Jót tesz a lelkünknek, ha nem csak a párunktól és a környezetünktől halljuk a megerősítéseket, hanem a ruhánkon is ott vannak a pozitív üzenetek, és minden nap elolvashatjuk például, hogy Képes vagy rá!

 

Mik a hosszú távú terveid?

Nem szeretek nagyon előre tervezni. Nincsenek világhódító céljaim.

A fejemben már megszületett egy saját kis CABALA kuckó. Nem showroomra vagy ruhaboltra gondolok, ez ennél komplexebb. Egy motivációs helyiség, énidő tér lenne, ahol ruhákat is próbálgathatnak, de képzések is lesznek. Az önértékelés, az énidő és a tudatosság kerül fókuszba.

Ezt megálmodtam, vizuálisan már ott van a gondolataimban, bízom benne, hogy be is vonzom az életembe.

 cabala_tukor_kicsi.jpg

(Fotó: Pure&Pastel Photography) 

 

T Ü K Ö R - K É P 

A Pure&Pastel Studio-ban készült beszélgetések végén minden vendégemmel elvégzünk egy "tükörgyakorlat"-ot. Ez Potyondi-Galasi Orsi fotográfushoz köthető, aki ezzel az önbizalomnövelő technikával szeret fotózni.

A hölgy vendégek a tükörbe nézve megkeresik magukon/magukban azt, amit a legjobban szeretnek. Közben beszélgetünk arról, mit is jelent a szépség, mi adhat erőt egy nőnek, mitől ragyoghatunk.

Nézzétek végéig a beszélgetést, a második részből az is kiderül, Betti mit szeret magán a leginkább.

Abban bízunk, hogy a sok hasznos ötlet és inspiráló gondolat valamelyike megfogott benneteket, és be is tudjátok építeni a hétköznapokba.

Ha bármilyen siker- vagy boldogságélmény születik ennek hatására, írjátok meg nekünk a fitmindblog@gmal.com címre.

Kíváncsian várjuk, és szívesen megosztjuk, ha másokat is szeretnétek motiválni a történetetekkel.

Addig is tartalmas videó nézegetést, valamint boldog és sikeres napokat kívánunk!

 

 

 

 

Rizsányi Rózsa

szerkesztő, szövegíró, content marketing blogger

 

 

Ha tetszett, amit olvastál, nagyon örülnénk a megosztásnak és a hozzászólásnak! :-)

 

HOGY NE MARADJ LE A LEGFONTOSABBAKRÓL!

Íratkozz fel hírlevelünkre!

HA MÉG TÖBB MOTIVÁCIÓRA VÁGYSZ!

Kövess bennünket FacebookonInstagramon és Pinteresten!

 

fitmindpicilogo.jpg

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://fitmind.blog.hu/api/trackback/id/tr3412811192

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
-->