„Valamit szeretnék visszaadni abból, amit kaptam: hogy merek hinni önmagamban.”

ÉBREDÉSEIM című könyve kapcsán beszélgettünk Nagy Judittal

2017. augusztus 11.

Nagy Judit műsorvezető-szerkesztőként dolgozott a Magyar Televízióban. Imádta a munkáját. Teljes volt az élete. Megtalálta a szerelmet, a támogató társat. Kislányukkal gyönyörű várandóssága volt. Azután elérkezett a szülés, amikor pillantok alatt minden megváltozott.

Innen indul az ÉBREDÉSEIM című könyv. nagy_judit_focim.jpg(Fotó: PureandPastel Photography)

Komoly komplikáció lépett fel, melynek következtében Judit élet és halál között lebegett, megtapasztalva testének elhagyását és egy olyan önfeledt állapotot, amit még soha nem élt át addig.

Családja szeretete visszahozta őt. Tudta, hogy szüksége van rá újszülött kislányának. Azonban az a néhány nap, amíg ő az életéért küzdött, sokáig szakadékként tátongott közöttük.

Juditra tulajdonképpen „rászakadt” az anyaság minden fizikai és lelki terhével. Különösen akkor, amikor kiderült, ismét kórház és műtét vár rá. Ennek következtében elveszítette a hangját. Hónapokig nem tudott szólni, mesélni vagy énekelni a gyermekének.

Küzdött, hogy kikerüljön abból a negatív örvényből, amit a halálfélelem és hangjának elvesztése okozott.

Arról ír könyvében, hogy ezek a krízishelyzetek, hogyan hatottak az anyaságára, a nőiességére és a karrierjére.

Hosszú és fokozatos folyamat volt, amíg Judit kilépett a nagy nyilvánosság elé.

„Győzködni kellett, hogy írjam le a történetem, mert ez nem volt az önkifejezési formáim között. Az lendített át, hogy láttam, nagyon sok embert érdekel, mi történt velem. Azt is éreztem, hogy segítek sokaknak azáltal, hogy őszintén és tabuk nélkül elmondom, mit éltem át, és hogyan álltam fel belőle.”

Judit az elmúlt tíz évben sokat dolgozott önmagán, egy hosszú önismereti utazás áll mögötte. A könyv kilenc hónapig tartó megszületése pedig írásterápiaként hatott számára.

Talán ezért is kerülhetett a történet végére a következő Ernest Hemingway idézet:

„Amit az ember leírt, az többé nem sanyargatja.”

 

 Nem mindegy, milyen a hozzáállásunk


„Élek. Ízlelgettem a szót. Már nem tűnt olyan egyértelműnek a lehetősége, mint régen. Egy kis »kiváltság« mellékízt kapott.”

 

Néha nehéz jó képet vágni az élethez. Ha nincs egészség, pénz vagy szerető társ az életünkben nagyon nehéz pozitívnak és optimistának maradni.

Azt azonban soha nem lenne szabad elfelejteni, a saját sorsunkért mi is felelősek vagyunk. Dönthetünk, változtathatunk és fejlődhetünk.

Judit szerint:

„Itt jön a képbe a szülők és az iskola felelőssége, hogy mire is neveljük a gyerekeinket. Hiszem, azt, hogy mindannyiunknak vannak képességei, amit kamatoztathatunk. Ha ebben támogatást kapnának a gyerekek, nagyobb önbizalommal indulnának el az úton. Egy idő után pedig már az ő saját döntésük lesz, tovább tanulnak vagy nem, mit is kezdenek az életükkel.

Figyelembe kell venni, hogy a saját sorsunkért, valamilyen szinten, igenis felelősek vagyunk. Nem lehet mindig kifelé mutogatni. Van nekünk is személyes ráhatásunk.”

Elsősorban rajtunk múlik, mit hozunk ki az erőforrásainkból, hogyan viszonyulunk az akadályainkhoz, legyen az testi fogyatékosság vagy hátrányos anyagi helyzet.

„Elképesztő, mennyire le tudjuk húzni és korlátozni magunkat a hiedelmeinkkel. Ezért sem mindegy, hogy mikor, mihez viszonyítunk. Ne folyton másokhoz hasonlítsuk magunkat vagy helyezzük túl magasra a lécet, amit úgysem tudunk átugrani. Nem egészséges így hozzáállni az élethez.”

Figyeljünk inkább a saját fejlődésünkre. És arra, hogy ápoljuk a kapcsolatot a családunkkal és barátainkkal. Ezek a biztos pontok nagyon fontosak az életünkben.

nagy_judit_beszelgetunk_kicsi_2.jpg

„Adódhatnak komoly mélypontok az életünkben, ilyenkor fontos számba venni, kik vannak mellettünk, ki mindenkire számíthatunk. Rengeteg erőt adhatnak. Merjünk segítséget kérni!

Vagy ha nem számíthatunk senkire – mert ilyen is előfordulhat –, akkor csak magunkra támaszkodhatunk.

Ekkor tapasztaljuk meg, milyen sokat jelent a folyamatos személyiségfejlesztés. Állandóan edzeni kell magunkat, hogy legyen erőnk, amivel a legreménytelenebb helyzetből is fel tudunk majd állni, ha kell.

Gondoljunk csak bele, egy sportoló akkor is edz, amikor nincs Olimpia. Folyamatosan karban kell tartani a szellemet is.”

 

Önismeret, az iránytű


„Hosszú önismereti úton indultam el. (…) Folyamatosan tanulom, fejlesztem és képzem magam. Megértettem és képes voltam elfogadni, hogy ennek a folyamatnak sosem lesz vége.”

  

Beszélgetésünk alatt igyekeztünk minél több dolgot összegyűjteni, amivel edzhetjük magunkat és építhetjük a belső erőnket. Azért, hogy könnyebb legyen talpon maradnunk vagy felállnunk, amikor „provokál az élet” bennünket.

Ahogy fentebb is szó volt róla, pozitívabb hozzáállással, kevesebb hasonlítgatással és előítélettel boldogabban élhetnénk.

A nyitottságunk, az állandó kíváncsiságunk, a tanulás és az egészséges életmód is fontosak.

Judit számára erősen kiemelkedik az önismeret és a személyiségfejlődés. Az elmúlt tíz éve és ÉBREDÉSEIM című könyve is erről szól.

„Személyes felelősség, hogy foglalkozunk-e magunkkal, és hogyan tesszük ezt. Nagyon fontos, hogy milyen az énképünk, el tudjuk-e fogadni magunkat. Fejlődnünk kell, a belsőnkre is gondot kell fordítani. Nem várhatjuk, hogy mindenki hozzánk változzon.

Ha van képünk saját magunkról, a határainkról, és kapunk magunkhoz egy iránytűt, akkor tudjuk kezelni önmagunkat. Akkor leszünk képesek fejlődni, valamint változtatni azon, ami nem jó.”

Az ijesztő mélypontok és akadályok következtében Judit úgy érezte, elveszítette önmagát. Amikor ez tudatosult benne, elszánta magát a szembenézésre és a változtatásra.

„Eljutottam arra a pontra, amikor már nem voltam önmagam. Elmentem egy pszichológushoz. Az lett a vége, hogy elmenekültem tőle. Nem benne volt a hiba, én nem álltam még készen a feldolgozásra akkor és ott, azzal a módszerrel.

Szembe kellett néznem magammal. Ez is lett az egyik fő üzenete a könyvemnek: merjünk szembenézni. Nagyon fontos küldetésemnek tartom, hogy segítsem az embereket elindulni ezen az úton, hogy merjenek változtatni és fejlődni.”

Az önismerethez számos út vezet. Judit sokat kipróbált. Könyvében olvashatunk arról, melyik hogyan hatott a lelkére-testére, a családjával való kapcsolatára, az önmagához és az élethez való hozzáállására.

nagy_judit_konyv_kicsi.jpg

Ma már coachként és trénerként másokat kísér a személyes fejlődés útján. Speciális területe a kommunikáció és a nőiesség. 

 

Illatok 

Elsőként az illatok és Feller Adrienne, aromaterapeuta segítették a szembenézésben.

„Nekem az illatok kellettek ahhoz, hogy feloldódjanak a bennem lévő gátak, hogy ki merjek mondani dolgokat, melyek tabuknak számítanak. Például a halálról, a félelmeinkről, a saját magunkkal szembeni korlátainkról, az anyaság nehézségeiről.

A média sokszor kiragadja a dolgok rózsaszín oldalát, a sikersztorikat mutatja be. Te pedig ott állsz újdonsült anyukaként azzal a tudattal, hogy ez neked nem megy, és tele vagy felvállalhatatlan érzésekkel. Nem tudsz, mit kezdeni a gyerekeddel, iszonyatosan zavar, hogy ennyit sír, de az még jobban, hogy mindez idegesít téged.”

Judit arra buzdít mindenkit, merjen beszélni a nehézségekről, merjen segítséget kérni, ha kell. Különösen a kismamákat, akiket olyan felkészületlenül ér az új helyzet és szerepkör. Mondják el az érzéseiket a saját édesanyjuknak, a barátnőjüknek és különösen a férjüknek. Nekik sem könnyű felvenni a szülői szerepet.

Judit hálás amiért férje, Kolesár Krisztián, mindenben társa tud lenni és nyitott az őszinte kommunikációra. Könyvét is neki ajánlotta.

Amikor ő élet-halál között lebegett, férje vállalta fel az „anyuka” szerepet (is), beköltözött a kórházba, hogy kislányunk mellett legyen.

Erről részletesen olvashattok a könyvben és Krisztiánnal készült interjúnkban

 

Csokoládé 

Miután Judit jobban lett és kislánya betöltötte a két évet, ismét munkába állt. Ő is megszenvedte, amit a legtöbb anyuka: nem sikerült megteremteni az egyensúlyt anyaság és karrier között.

Több időt szeretett volna együtt tölteni a családjával, jelen lenni az ünnepi alkalmakkor is, amit a tévés szereplés nem tett (mindig) lehetővé.

Krisztián ismét ott volt, hogy segítsen. Ekkor a figyelmességével.

Tudta, mennyire szereti a csokoládét, ezért meglepte egy csokoládé készítő tanfolyammal.

Kiderült, Juditnak és a csokoládénak sok dolguk van egymással.

Türelemre, elfogadásra és kitartásra tanította ez az érzékeny anyag, a kreativitás új útját járhatta általa. Csokoládéi később tréningjein is szerepet kaptak. Minderről bővebben olvashattok a tavaly készült interjúnkban.

  

Séta, futás, coaching 

Nehezen mondunk nemet, sokszor nagyon nehezen engedünk el dolgokat. Pedig tudjuk, az életünkben akkor és ott határozott döntésre van szükség, mert már háborog a bensőnk.

Judit is nagyon nehezen tudta meglépni a felmondását. Imádta a munkáját. Rengeteget adott neki a televízió, de érezte, más utat kell járnia.

A felmondás után nem sokkal rátört a hiány és a kiúttalanság érzése.

Ekkor jött az életébe a séta, majd a futás és a coaching. Nagyon sokat tanult saját magáról, a félelmeiről és a korlátairól.

nagy_judit_mesel_kicsi.jpg

„Izgalmas volt, ahogy a férjem abban az időszakban mellettem állt: távolról támogatott. Akkor csak magamra számíthattam, mozgósítanom kellett a saját erőimet. Nagyon nehéz volt. Szó szerint a hajamnál fogva kellett kihúzni magamat és a nulláról újraépíteni.

A futás hozta azt a tudatosságot, hogy merjek átlépni a saját határaimon. Merjem ledönteni a korlátaimat, higgyek magamban, és legyen önbizalmam.”

  

Legyünk hálásak miden egyes napért!


„Azt akartam, ami elmúlt, ahelyett, hogy élveztem volna, ami van.”

  

Sokat beszélgettünk Judittal a háláról.

Olyan természetesnek vesszük, hogy az élet alanyi jogon jár nekünk. Sajnos a legtöbben csak akkor állnak meg és értékelnek dolgokat, emberek vagy a saját életüket, amikor már megtörtént a baj. Amikor már nem biztos, hogy van visszaút.

Ne várjunk egy tragédiáig, ne kelljen megbánással visszanézni az eltelt évekre, értékeljük a lét apró gyöngyszemeit MOST.

Judit is azon dolgozik, hogy felébresszen minél több embert a könyvével, a munkásságával. Őszinte szembenézésre szólít fel önmagunkkal és az életünkkel. Klisének tűnhet, de nem biztos, hogy megadatik a holnap. Még akkor sem, ha nagyon tudatosan figyelünk magunkra és a körülöttünk lévő emberekre.

„Egyik nagy célom, hogy hozzásegítsem az embereket ahhoz a tudatossághoz, amellyel már nem kell egy olyan erős figyelmeztetést kapniuk és átélniük, mint nekem. Olyan figyelmeztetést, mellyel a legnagyobb értéküket, az életüket, veszíthetik el. Hit kérdése persze, de jelen tudásunk szerint mindenkinek csak egy élete van társadalmi rangtól és anyagiaktól függetlenül. Ezt értékelni kell, mielőtt valamilyen tragédia történne velünk.

Nekem ez a felkiáltójel hozta el a tudatosságot.

Hálás vagyok, amiért kaptam még egy lehetőséget. Visszajöhettem. Ez nagy felelősség.

Közben azt is megtanultam, hogy a kevesebb néha több, és minden apróságnak tudok örülni. Egyáltalán a létezésnek, hogy éppen egészséges vagyok vagy süt a nap. Elárulom, ez nagyon felszabadító érzés.”

 

 

HÁLÁS KÖSZÖNET a teremért a Pure&Pastel Studionak, a képekért pedig a Pure&Pastel Photographynak!

 

 

Rizsányi Rózsa

szerkesztő, szövegíró

 

Olvasd el, miért tartja fontosnak Nagy Judit a tudatosságot

 

Ha tetszett, amit olvastál, nagyon örülnénk a megosztásnak és a hozzászólásnak! :-)

 

HOGY NE MARADJ LE A LEGFONTOSABBAKRÓL!

Íratkozz fel hírlevelünkre!

HA MÉG TÖBB MOTIVÁCIÓRA VÁGYSZ!

Kövess bennünket FacebookonInstagramon és Pinteresten!

 

fitmindpicilogo.jpg

 

 

  

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://fitmind.blog.hu/api/trackback/id/tr4812734440

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
-->