Tíz kiváló cukorhelyettesítő édesség rajongóknak

2017. március 10.

Szívügyemnek tekintem az egészséges életmód népszerűsítését. Mi motivál? Nap mint nap látom a káros társadalmi szokások és életvitel negatív hatásait a hozzám segítségért forduló embereken. Nézni is rossz, mit művel a sok cukor! Fel kell fogni  végre, hogy nem éri meg túlzásokba esni! cukor-nyito.jpg

Az a kifogás, hogy nem tudsz lemondani az édességekről? Nem is kell! Egyszerű a megoldás: helyettesítsd a cukrot!

Tudom, életmódot váltani nehéz. De nem lehetetlen küldetés! Főleg napjainkban.

Ha már eljutottunk az elhatározásig és tervezgetjük az egészséges életmódunk alapköveit, az első lépések között lesz, hogy az alap élelmiszereinket lecseréljük egészséges alternatíváikra.

Érdemes a cukorral kezdeni, ez az egyik legnagyobb ellenségünk. Sok betegség és az elhízás okozója. Nehezen legyőzhető függőséget vált ki. Nem véletlen, hisz az édes íz szeretete velünk született tulajdonság. Szerencsére ma már könnyen kiiktathatjuk, hisz itt vannak a cukor egészséges helyettesítői.

 

Eritrit

Az eritrit egy természetes cukoralkohol, mely gyümölcsökben is előfordul. Teljesen kalóriamentes, így a legideálisabb édesítőszer diétázóknak és fogyni vágyóknak. Nincs hatással az inzulintermelésre, mert glikémiás indexe 0, ezáltal cukorbetegek fogyaszthatják. Édesítő ereje 60-80%-a a közönséges cukorénak. Íze hűs és édes, nincsen utóíze, nincs puffasztó hatása. Ugyanúgy felhasználható, mint a hagyományos cukor. Candida diétások is bátran fogyaszthatják, mert nem táptalaja a candida gombáknak! Paleo éttrendbe is beilleszthető.

Stevia

A Stevia egy dél-amerikai gyógynövény, mely természetéből eredendően édes. A növény kivonatait és a szárított tealeveleket a világ minden táján széles körben használják édesítésre és gyomorbántalmak kezelésére. A stevia kivonatai – por, szirup, vagy tabletta - 30-250-szer édesebbek a cukornál. A Stevia sütésnél-főzésnél 198 fokig megtartja az édes ízét. Egyetlenegy hátránya, hogy mellékíze van, ezért nem mindenki szereti. Paleózók is használják.

stevia.jpg

Xilytol

A xilytol, vagyis nyírfacukor olyan természetes édesítő melynek az édesítő ereje tökéletesen megegyezik a cukoréval, ellentétben a glikémiás indexe nagyon alacsony (GI=12), ezért cukorbetegeknek is ideális édesítőszer. Számos vizsgálat szerint minimális inzulinválaszt vált ki fogyasztáskor.  A nyírfacukor főzésálló, tehát főzéshez, sütéshez kiváló. A vékonybélben csak 25-50%-a szívódik fel, a maradék a vastagbélbe kerül. Mellékhatásként az arra érzékenyeknél nagyobb mennyiségben hasmenést, gázképződést okozhat. Paleo étrend is alkalmazza.

Szacharin

A szacharin volt az első mesterségesen előállított édesítőszer, 1879-ben fedezték fel. Édesítő erő: hozzávetőlegesen 300-500-szor édesebb a cukornál. Kesernyés mellékízű. Az emberi szervezetben történő hasznosulás: szervezetünk a szacharint emésztés nélkül választja ki. Kalóriamentes, így fogyókúrához is kiválóan használható. Édesítőereje tartósabb sütés-főzés esetén is megmarad. Hosszú élettartamú, sokáig eláll. Nem okoz fogszuvasodást. Cukorbetegek is fogyaszthatják. Más édesítőszerekkel kombinálva szinergia-hatás érhető el (ezen kombinációk egymás édesítő hatását felerősítik). A szacharin veszélytelennek számít.

Ciklamát

Az mesterséges édesítőszerekhez tartozik. A fehér, szagtalan kristályok a kristálycukornál (szaharóz) mintegy 35-ször édesebbek. A ciklamátot az emberi szervezet különböző mértékben fel tudja venni, energiává azonban nem alakul. A hőálló ciklamát növeli más édesítőszerek és cukorhelyettesítő anyagok hatását, ezért gyakran keverve alkalmazzák. Az élelmiszeriparban elsősorban csökkentett cukortartalmú vagy cukormentes élelmiszerek édesítésére használják. A kereskedelemben asztali édesítőszerként is forgalomban van.

Fruktóz

Természetes formájában a gyümölcsök és zöldségek tartalmaznak fruktózt, más néven gyümölcscukrot, és ebben a formában nem is káros. Létezik viszont egy "további" fruktóz: az ipari körülmények között előállított, sűrített gyümölcscukor. Kémiailag ugyanarról az anyagról beszélünk, ami nem mindegy, az a mennyiség és a "csomagolás", vagyis az a tény, hogy hogyan és mivel kerül a szervezetünkbe. Rengeteg készételben megtalálható ez a sűrített gyümölcscukor és rendkívül káros az egészségre. Elhízás, szív- és érrendszeri betegségek, rák, cukorbetegség illetve a köszvény lehet a túlzott fruktózfogyasztás következménye.

Méz

A méz az egyik legősibb és szintén természetes édesítőszer. A méz közel 70-féle gyógy- és fiziológiai hatással bír. Kiváló szénhidrátforrás, mely gazdag vitaminokban, ásványi anyagokban, illóolajokban és fontos enzimekben. Magas enzimtartalma miatt jelentős antibiotikus tulajdonságokkal rendelkezik. Gyulladáscsökkentő és immunerősítő hatásait szinte mindenki ismeri. Mivel elég magas (fajtájától függően minimum 80%-os) a cukortartalma, így a diétázók étrendjébe csak nagyon minimálisan fér bele. Az mindenképpen előnye a fehér cukorhoz képest, hogy a méz lassú felszívódású édesítőszer. Gyakorlatilag ugyanazokba az ételekbe használható, mint a hagyományos cukor.

mez_meheszet.jpg

Juharszirup

A juharszirupot a juharfa nedvéből koncentrálással állítják elő. A mézhez hasonlóan gazdag ásványi anyagokban és vitaminokban, azonban fogyókúrázók és cukorbetegek részére nem ajánlott túlzott mértékű fogyasztása, mert a vércukorszintet hirtelen emeli meg, glikémiás indexe magas.

Agave sűrítmény

Az agavé-sűrítményt a termék nevét adó kaktusz nedvéből nyerik, amely a tequila egyik alkotóeleme is. Az agavészirup glikémiás indexe alacsony, ezért mértékkel cukorbetegek is fogyaszthatják. B-, C-, D- és E-vitaminban és ásványi anyagokban gazdag. Tartalmaz kalciumot, vasat, magnéziumot és cinket is. Összetételében és édesítő erejében – így felhasználhatóságában is – a mézzel egyezik meg.

Kókuszcukor

A kókuszvirág cukor a kókusz pálma bimbózó virágának nedvéből készül: Délkelet-Ázsia egyes régióiban hagyományosan használt édesítőszer. A glikémiás indexe 54, ami kevesebb a répacukor (kristálycukor) 58-as glikémiás indexénél. A kókuszvirágcukor néven futó termék 75%-át egyszerű cukrok alkotják (szacharóz, glükóz, fruktóz és társai), és egy teáskanál 15 kalóriát tartalmaz, fél kalóriával kevesebb mint a sima cukor. Az íze  különleges, a barna cukorra hajaz. Az állaga sokkal finomabb, és nem olyan homogén szerkezetű, mint a kristálycukroké. A kókuszcukor esetében inkább gasztronómiai különbségek vannak a sima fehércukorral szemben, mintsem egészségügyiek. 

 

Remélem, a kis beszámolóm segítségével el tudsz majd igazodni a számos lehetőség útvesztőjében, és megtalálod a  neked megfelelő édesítőszert!

 

Bablena Hajnalka

személyi edző és táplálkozási tanácsadó

bablena.hajnalka@gmail.com

 

(Fotók: Google)

 

Ha tetszett, amit olvastál, nagyon örülnénk a megosztásnak és a hozzászólásnak! :-)

 

HOGY NE MARADJ LE A LEGFONTOSABBAKRÓL!

Íratkozz fel hírlevelünkre!

HA MÉG TÖBB MOTIVÁCIÓRA VÁGYSZ!

Kövess bennünket FacebookonInstagramon és Pinteresten!

 

fitmindpicilogo.jpg

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://fitmind.blog.hu/api/trackback/id/tr2612327657

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
-->