A misztikus újévi fogadalmak

2017. január 01.

A fogadalomtétel szokása az ókorig vezethető vissza. Az új évbe illett tartozások nélkül átlépni – ami a saját magunkkal szembeni tartozásokat is jelentette.

fogadalom.jpg

Negatív szokásaink, tulajdonságaink távozzanak az előző évvel – ez a vágy vezérelte már régen is az embereket, hogy újévi fogadalmakat tegyenek, méghozzá hangosan, hiszen a fogadalom attól fogadalom, ha vannak rá tanúk.

A legnépszerűbb újévi fogadalmak

Az amerikai lakosság 37%-a rendszeres testmozgást, 13%-a a helyes táplálkozást, 7%-a pedig a káros szenvedélyektől való megválást (alkohol, cigaretta, kávé elhagyása vagy csökkentése) tűzi ki célul.

Mélyen rögzült szokások, szenvedélyek és életmód megváltoztatása tehát az elsődleges cél. A kutatások szerint  - sajnos - az újévi fogadalmak 80%-a betartatlan marad.

ujevi-fogadalom-es-gyerekneveles-16778.jpg

Hogyan lehetne (mégis) sikeresen betartani őket?

Egy felmérés szerint a két év után is sikeresen betartott fogadalmak négy tényezőben egyeztek meg:

- A fogadalomtevők pozitív gondolkodásúak voltak, hittek abban, hogy meg tudják csinálni
- Fokozatos megvalósítást tűztek ki célul, és egy-egy állomás elérésekor megjutalmazták magukat
- Fogadalmaikban nem a végcél szerepelt, hanem az ahhoz vezető út (pl. nem „le fogok fogyni”, hanem: „egészségesen fogok étkezni”.
- Elkerülték azok társaságát, akik kísértést jelentettek a fogadalomra nézve

Tehát, ha te is a sikeres fogadkozók táborát szeretnéd erősíteni, akkor érdemes megfontoltan belevágni.

A következő dolgokra figyelj:

- A konkrétan megfogalmazott célok jobban betarthatóak, mint a magasztos és nem körvonalazható kitűzések. Azaz, ne maga a végkifejlet legyen kitűzve, hanem a hozzá vezető viselkedési forma: Ne azt mondd, hogy idén le fogyok tíz kilót, hanem hogy rendszeresen fogok edzeni járni.

- Ha valamilyen rossz szokásunktól akarunk megszabadulni, akkor érdemes alternatív viselkedést társítani a fogadalomhoz, például a nem “fogok éjszaka nassolni” helyett a “mindennap megtervezem a napi étkezésemet” sokkal könnyebben betartható fogadalom.

- A fogadalom betartásakor az is segít, ha tudjuk előre: lehet, hogy néha nem fogjuk tudni maradéktalanul betartani. Jó ha felkészülünk erre, és előre elhatározzuk, hogy ez nem jogosít fel bennünket arra, hogy felhagyjunk a célunk követésével.

fogadom.jpg

- Érdemes utánajárnunk annak, hogyan csinálják mások? Ha hasonszőrűekkel cserélünk tapasztalatot, segít elfogadni és megérteni, hogy nem mehet minden zökkenőmentesen, mások is beleesnek azokba a hibákba amibe mi. Másoknak is vannak olyan nehézségeik, amilyenek nekünk, így elfogadjuk a buktatókat, és nem elkeseredés, valamint a feladás irányába fordulunk, hanem a kitartás és motiváltság lesz az új útirány.

- Ezzel ki is küszöböljük a fogadalmaknál tapasztalt egyik legnagyobb bukási faktort: egy kis visszaesést a visszavonhatatlan kudarc jeleként kezelünk, elfogadjuk, mintegy felmentve magunkat a további küzdelmek alól.

- Tűzzünk ki részcélokat, haladjunk fokozatosan. Ha elérünk egy részcélt, jutalmazzuk meg magunkat. Ha hibázunk, ne adjuk fel, hanem haladjunk tovább, hisz a cél elérése csak így valósítható meg.

- Fogadalmunk be nem tartásának leggyakoribb oka, hogy egyszerűen megfeledkezünk róla. Ez könnyen bekövetkezhet, hiszen szokásaink olyan nem tudatos automatizmusok, melyek megoldást kínálnak valamilyen helyzetre. Ilyen rossz automatizmus lehet, ha sok a stressz a munkahelyen, nagyot eszünk, rágyújtunk, vagy megiszunk egy pohárral.

- Meg kell barátkozni azzal a gondolattal, hogy a szokások megváltoztatása eleinte egy kényelmetlen folyamat, amihez ki kell lépnünk a komfortzónánkból. Ha ezt elfogadjuk, ez lesz a sikerünk kulcsa.

- A kis lépés is lépés, tanuljuk meg élvezni a kihívásokat és örülni az apró sikereknek is. Lássuk meg a változást magunkon, és osszuk meg másokkal is a sikereinket, hisz a külső visszaigazolások is nagyban előre lendítik az ügyünk sikerességét. 

Most, hogy tudjuk, mire kell odafigyelni, és hogyan kezeljük az akadályokat, nincs más hátra, mint előre! Sok sikert nektek a fogadalmak betartásához!

A következő idézettel búcsúzom; és kívánok boldog, sikeres, valamint fitt új évet mindenkinek!

„Az úgynevezett kudarcok sohasem akadályoztak, nem csökkentették a lelkesedésemet vagy az elszántságomat. Én egyszerűen ilyen vagyok. Nem is tekintem érdemnek. Mégis úgy hiszem, ilyen hozzáállást ki lehet alakítani azzal, hogy tudatosan mindig a hosszú távú célra tekintünk, és úgy tápláljuk az öntudatunkat, hogy rögtön szólaltassa meg a vészcsengőt, amint önsajnáló kifogásokat kezdenénk keresni.” (Boris Vallejo)

 

 

Bablena Hajnalka

személyi edző és táplálkozási tanácsadó

bablena.hajnalka@gmail.com

 

Forrás:

http://pszichologus.pszichologia.com/

http://www.novagyok.hu/

Pinterest

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://fitmind.blog.hu/api/trackback/id/tr3012087543

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
-->