Mit kívánjak iskolakezdésre magunknak, szülőknek?

2016. augusztus 30.

A nyár elején még olyan távolinak tűnt ez a nap. Augusztus közepén elkezdtük a tanszerlistán található dolgok beszerzését. Ma ünnepélyes évnyitó, és holnap becsöngetnek... Kíváncsisággal teli örömmel várja a kisfiam. Bárcsak mindig így maradna!szuloklapja_hu.jpg

Bevallom, izgulok. Jobban, mint a bölcsibe szoktatásnál. Biztosan érzitek ti is, anyukák és apukák: a tét még nagyobb, évről évre nagyobb.

„Az iskolában sok izgalmas dolgot tanulsz majd a világról és magadról” - ezt hallja tőlem már egy idej az én fiam.

Milyen szép is lenne, ha így lenne! Azért bizakodom...

Mi már kijártuk ezt az iskolát, és tudjuk, ebből az állításból a "sok dolgot tanulsz majd a világról" a teljes igazság. Így volt ez a Vajdaságban, ahol felnőttünk a férjemmel, és – hallom – nincs ez másképp Magyarországon sem.

Hol van az izgalmas előadás? Hol van a gyermek, aki közben önmagát is felfedezi? Aki önbizalmat, véleményformálást, önmagáért való kiállást tanul?

Ha szerencsések vagyunk, akad majd néhány pedagógus, aki játékosan, interaktívan adja át azt a sok izgalmas dolgot a világról.

Tudom, a legtöbb osztályban, iskolában nincs erre idő... Haladni kell az anyaggal. Tömni a fejü(n)ket a mindennapi élethez nélkülözhetetlen információval, lexikális tudással... És aztán oda jutunk, hogy már második osztályban ülnek a szülők a szöveges matematika példák felett. Mit kell csinálni? Mire jó ez?

Nem biztos, hogy így van, csak hallottam. Bárcsak ne így lenne, kívánom!

Értem én, hogy a tanárok, mekkora nyomás alatt dolgoznak, hogy nincs pénz és már kedv sem, de ez nem a külső körülményeken kell(ene), hogy múljon.

A délszláv háborúk ideje alatt jártunk iskolában, nem volt pénz, tüntettek a tanárok; nem volt béke, bombáztak (is) bennünket; de mindig akadt – sajnos csak – egy-két tanár, aki az „álom pedagógus” volt.

Nem volt magas fizetése, vagy sok (könyv)választási lehetősége, de volt szíve!

Szerette a gyerekeket, szerette a munkáját. Érzelmi intelligenciát is tanítani akart, nemcsak adathalmazt; emberségre nevelt, nem alázott meg senkit; tananyagot adott át, de világlátási lehetőséget és önfelfedezést is tanított; kíváncsi volt a gyermekek véleményére, önbizalmat erősített.

Így is lehet! Mennyivel boldogabb és sikeresebb lenne minden gyermek, ha ilyen tanítók és tanárok lennének az iskolákban. Nem kellene fásultan vagy félve kelni, élvezhetnék a világ és önmaguk megismerését.

Ehhez mi szülők is kellünk, persze! A megalapozás, a mintamutatás volt eddig is feladatunk, és lelkiismerete és lehetőségei szerint – reméljük – mindenki beletette, amit tudott. De gondoljunk csak bele, mennyi időt töltenek majd az iskolában, milyen meghatározó lesz nekik a társaság, miként viszik majd magukkal a sebeket, amiket ejthetnek rajtuk a szakmaiatlansággal vagy embertelenséggel...

Mit kívánjak hát magunknak, szülőknek?

Empatikus, kreatív tanítókat, akik ezt az érzésvilágot és életszemléletet adják át a gyermekeinknek. Akkor is észreveszik és meghallják őket, ha harminc feletti létszámmal kell dolgozniuk. Nem szégyenítik meg őket. Szeretik és szeretetre tanítják őket. Hisz tudjuk, „jól csak a szívével lát az ember” (A kisherceg).

Mindezt azért, hogy megmaradjon ez az örömteli kíváncsiság, amivel holnap a mi „kicsikéink” elindulnak!

 

(Képforrás: www.szuloklapja.hu)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://fitmind.blog.hu/api/trackback/id/tr8411663462

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
-->