„Akkor kap észbe az ember, mikor rájön, mindent elveszíthet.”

Interjú Nagy Judittal

2016. június 25.

Nagy Judit tizenkét évig volt műsorvezető-szerkesztő a Magyar Televízióban. Négy éve eldöntötte, hogy új útra tér, akkor is, ha az bizonytalanabb. Mi erősítette meg a döntésében? Beszélgettünk a fájdalmas mélypontokról, melyek nélkül nincsenek magaslatok, a női szerepekről, amiket - valljuk be! – sokszor tanulni kell, és persze a kommunikációról.

nj44focim.JPG

Négy éve, hogy eljöttél a Magyar Televíziótól, a kommunikáció továbbra is az életed fontos része maradt. Mivel foglalkozol most?

Jelenleg hang, beszédtechnika és előadói stílus fejlesztésével foglalkozom, coaching szemléletűen. Kevesen tudják rólam, hogy én először operaénekesnek, majd színésznek készültem. Ezután pedagógusnak tanultam, a főiskolán kiváló tanáraim voltak. Kiemelném dr. Nagyszentpéteri Gézát, neki köszönhetem, hogy a televízióhoz kerültem és kommunikációt is tanultam később. A főiskolán, a rádióban és a tévében is voltak beszédtechnikával kapcsolatos képzések és rendszeresen vizsgáznunk kellett.

A megszerzett tudást szeretném továbbadni. Tréningeket tartok, vannak egyéni ügyfeleim és csoportjaim. Magabiztos, nyilvános szereplésre készítek fel embereket, és arra hogy, hogyan találják meg a saját hangjukat. A hang és a vele való játék rengeteget elárul rólunk, akárcsak a ruházatunk.

A mai világban a kommunikáció rendkívül fontos, ennek ellenére az oktatásban, sajnos, kevésbé kap hangsúlyt. Gondoljunk csak egy állásinterjúra, prezentációra, egy csapat irányítására, és persze az sem mellékes, hogy a saját érzéseinket hogyan kommunikáljuk.

Az eNJé csokoládé márkát is létrehoztad, a finomságokat te magad készíted. Ez egy régi álom megvalósulása?

Kislány korom óta rajongok a csokoládéért. A Csokoládé című film nagy hatással volt rám, ahogy bemutatja, ez az édesség nemcsak gyors élvezet, amit bekapunk, megettünk és vége.

Nekem is sokkal többet jelent ennél: a csokoládé az ízek hatása ránk. Ekkor kezdtem el álmodozni arról, hogy egyszer nekem is lesz egy ilyen üzletem. Még a televízióban dolgoztam, amikor a férjem meglepett karácsonyra egy csokoládé készítő tanfolyammal, azzal a céllal, hogy eldőljön, mi dolgunk van nekünk egymással. Rengeteg dolgunk van! Rajta keresztül tapasztaltam meg sok mindent magamról, másokról és bizonyos helyzetekről. Ez rögtön a csokoládé készítésével kezdődött, hisz egy kemény fizikai munka, és emellett fokozottan kell koncentrálni, mert nagyon érzékeny anyag.

Sok szabályt be kell tartani, hogy valóban olyan legyen, amilyennek lennie kell. Tehát hatott az én személyiségemre, de izgalmas volt megtapasztalni azt is, mit vált ki az emberekből, mikor megkóstolják. Az arcukra van írva, mit gondolhatnak, vajon ki merik-e mondani, vagy sem. Észrevettem, mennyi játéktér van ebben, és hogy lehetne eszközként is használni egy képzés során. Szóval, a tréningjeim nyomokban csokoládét tartalmazhatnak.

2013-05-eventmania-csokicoach-15.jpg

A csokoládé kollekcióid, soha nem pusztán ízélmények, más művészeti ágakkal együtt jelennek meg. Mi inspirál?

A csokoládé nemcsak egy gasztronómiai élmény, olyan mint a szünet a zenében, megállít, elgondolkodtat, hat rád, akárcsak a művészet.

Izgatott nagyon, hogy az amit egy zsályás bonbonnal ízélményként megfogalmaztam, egy művésznél, egy másik formanyelven, hogyan jut majd kifejezésre.

Kötődés kollekciómban az anyaság élményét dolgoztam fel, itt az érintésnek nagy szerepe van, ezért kontakt táncosokat kértem fel, hogy adják elő, és ebből készült egy fotósorozat. Nagyon izgalmas megtalálni az összekapcsolódási lehetőségeket, és megmutatni a sokszínűséget. Ezt még tovább lehet fokozni, hisz az egész abban kulminál, hogy valaki megkóstolja majd a csokoládét, megnézni a fotókat és tovább gördíti ezt az élményfonalat. Ez számomra egy csoda!

Iránytű kollekciód elvisz egy önismereti utazásra. Nagyon fontos, hogy megismerjük és megszeressük magunkat. Neked ez hogyan sikerül(t)?

Amikor karriert váltottam, elindultam egy úton, szó szerint elkezdtem az erdőt járni. Mondhatnám, hogy céltalanul, hisz nem volt B tervem. Ennek a tervnek a felfejtése egy önismereti utazás lett.

Az erdőjárások során tisztult le bennem, mi az ami fontos számomra, és mi vezetett ahhoz, hogy váltanom kellett. Megértettem, hogy időt kell adni magunknak magunkra. Nem csak a fodrászra és a körmösre gondolok, persze erre is szükség van, igény szerint. Hanem arra, hogy feldolgozzuk azt a sok történést, hatást, ami nap mint nap ér bennünket az interperszonális kapcsolataink során: miért bosszant fel, ha valaki rám dudál; a főnököm miért mondta ezt; a kollégám miért nézett rám úgy.

A televízióban a beszélgetések során mindig is érdekelt, a témán túl, maga az ember. Hogyan jutott el odáig valaki, hogy kutató legyen vagy sikeres színész, mi mozgatja. Így találtam meg a coachingot. Tulajdonképpen ennek a szakmának a kitanulása jelenti számomra az önismeretet.

iranytujooo.png

Megnéztem a Néma műsorvezető című TEDx előadásodat, amelyben mesélsz erről az útról. Nagy hatással volt rám, milyen mélységeket kellett megélned, ahhoz, hogy eljuss a belső vívódásokon keresztül a lényegig. Megosztanád velünk, mi zajlott közben benned?

Mélység nélkül nincs magasság. Nem lehet megspórolni a kríziseket. Ki kell lépni a komfortzónából, akkor is, ha az fájdalmas. Én már hosszú ideje a komfortzónámon kívül élek, azzal a létformával, amibe léptem. Nagyon nehéz volt váltani, de cserébe egy teljesen új szemléletet kaptam.

Az én karakteremnek, aki szereti a biztonságot, kiszámíthatóságot, akinek volt egy nagyon szép, sikeres élete, borzasztó volt megélni, hogy mindent elveszíthet. Nem tudtam beszélni, csengőt kellett ráznom és oldalakat teleírni, ha mondanivalóm volt. Meg kellett tanulni az alázatot, a visszalépést, a némaságot, és megfogalmazni a lényeget. Akkor tanultam meg a termékeny csendet. Ez a coaching során rengeteget segít.

Paradox helyzet, hisz ezt most értékelni tudom, de akkor és ott benne lenni, nagyon nehéz volt. Szerettem? Dehogy! Tiltakozott minden porcikám, üvölteni tudtam volna! Miért én, és miért pont akkor? Kilenc hónapig vártam a pillanatra, hogy megszülessen a kislányom, de nem tudtam vele lenni a komplikációk miatt.

Azután pedig beszélni tanultam, és az sem volt biztos, hogy valaha újra sikerül. Komoly belső harcok folytak. Akkor kap észbe az ember, amikor rájön, mindent elveszíthet. Ez egy cudar érzés, de mindig van értelme és oka.

Az élet nem véletlenül adja, amit ad. Mindenben ott a tanulási lehetőség, csak meg kell állni csendben, és időt adni magunknak. Olyan nehéz a mai zajos, információs társadalomban csendben lenni. Adjunk időt magunknak! Örüljünk a napsütésnek, akkor is, ha dugóban állunk. Vegyük észre, mennyi mindenünk van.

Hajlamosak vagyunk azt feltételezni, hogy a másiknak jobb, mert vékonyabb, mert fiatalabb, mert kevésbé ráncos, és közben elfelejtjük értékelni amink van. Én minden napot úgy kezdek, hogy felsorolom, miért vagyok hálás. Ezek apróságok, de nagyon sok erőt tudnak adni.

Az előadásod során még egy szó égett a tudatomba, ez az: ÖNFELEDT. Ebben az állapotban érezted jól magad, erre törekedtél. Most érzed ezt?

Idén lettem negyvenéves. Ilyenkor valami történik bennünk. Életútja feléhez ér az ember, és elkezdődik a lemez B oldala. Igen, most érzem ezt az önfeledtséget, és senkivel nem cserélnék. El tudom fogadni magamat, olyannak, amilyen vagyok. Kíváncsian várom a következő oldalt, mert az előző elhozta azt, ami a legnagyobb érték számomra: önelfogadás, megfelelési kényszer nélkül, nyitott szívvel.

Ebben az is segített, hogy anya lettél?

Valószínű, hogy sokan azt várják, mondjak egy „rózsaszín” mondatot. Például, hogy az anyaság tette kerekké az életemet. Őszintén: életem legnagyobb kihívása az anyaság. Nagyon nehezen barátkoztam meg ezzel a szereppel. Egyrészt, mert egy hendikepes indulás volt a miénk. Egy csodálatos terhesség után jött a nagy pofon. A lányom első éve a saját magam újraépítéséről szólt, mind fizikai mind lelki értelemben. A szülés utáni komplikáció miatt hosszú idő volt lábra állni, és fel kellett dolgoznom egy halálélményt, egy hangelvesztést. Ebből kifolyólag a fókusz másra helyeződött, nem a kislányomra.

Másrészt, mert azt gondolom, hogy ezt a szerepkört is tanulni kell. Van egy Nőnemben nevű programom, melynek egyik mottója Simone de Beauvoir-tól: „Az ember nem születik nőnek, hanem azzá válik.” Ez az anyasággal kapcsolatban is így van, erre sem születünk. Regős Judit könyve éppen erről szól (szerk. megjegyz.: Regős Judit - Nem születtél anyának!). A család sem készít fel bennünket, hisz a régi modell már nem működik, melyben nagyanyáink és anyáink velünk együtt élve adhatnák át nekünk a tapasztalatokat.

Nagy küzdelem volt számomra az anyává válás. A magazinok arról írnak, ez a világ legjobb dolga, egy nőnek ebben kell kiteljesednie. Azt kérdeztem magamtól: én miért nem így érzek, én alkalmatlan vagyok anyának? Nagyon sok mindent meg kellett tanulnom: milyen hátralépni, másodiknak lenni, a lemondást. Annyira más bioritmusú ember a lányom, hogy – szó szerint – meg kellett tanulnunk egymást is.

Hosszú folyamat volt az anyaságban meglátni a szépet és a jót, de sikerült. Ma azt mondom, nem véletlen, hogy ő szállt le hozzánk. Olyan dolgokra mutat rá, amelyeken változtatnom kell. És ha képes vagyok legyőzni magamat, akkor kerek lehet az életem. Mert Ő jobbá tett. Nekem ez a csoda. Nekem ő a coachom.

Nagy mélységeket és magasságokat jártál be, az úton nem voltál egyedül. Ott állt melletted egy támogató társ, a férjed. Hosszú kapcsolat a tiétek, hogyan vigyáztok rá?

Valóban régóta együtt vagyunk. Általános iskolában ismerkedtünk meg, majd főiskolában nőtte ki magát szerelemmé ez a kapcsolat. Megéltünk mélységeket és magasságokat, megváltoztunk, nem azok vagyunk, akik huszonéves korunkban. Azt látom magam körül, hogy emiatt vérzik el sok kapcsolat.

A bennünket ért élettapasztalatok, élmények formálnak minket, és bizonyos idő után egy teljesen más ember van már mellettünk. Ez az új, megváltozott társ már nem biztos, hogy olyan vonzó számunka, mint a kezdet kezdetén. Mi azért vagyunk szerencsések, mert vagy paralel vagy kis fáziskéséssel jutottunk el oda, ahol a másik éppen tartott.

Mindig az a kérdés, hogy az eltolódásokat, hogyan tudjuk kezelni, a „rosszban” hogyan tudunk együtt lenni. Sok krízishelyzet van egy párkapcsolatban, például a gyermek érkezése. Ahhoz, hogy ezt együtt megoldjuk, idő kell, sok beszélgetés.

Viccesen hangozhat, de nálunk be van írva a naptárba, mikor ebédelünk együtt, és az szent. Sokszor nehéz tartani, nagy tudatosságot igényel, de ettől működik és lesz értékes, ahogy A kis hercegben is le van írva. „Az idő, amit a rózsádra vesztegettél: az teszi olyan fontossá a rózsádat.”

Az sem mellékes, hogy vonzóak maradjunk egymás számára. Meg is teszünk mindent, hogy ez így legyen, akár külsőségekben is: edzek, nem hagyom el magam. Beszéltünk arról, milyen fontos, hogy legyen időnk magunkra.

A partnerünknek is meg kell hagyni ezt az időt önmagára, a saját problémáinak a feldolgozására. Sokszor érzem, hogy ehhez én már kevés vagyok. Nem tudom megoldani a gondjait, csak támaszt tudok nyújtani neki, és kivárni azt az időt, amire szüksége van.

Példaértékű volt, ahogy a férjem támogatott engem az iszonyatos mélypontjaimban, amikor úgy éreztem, mindent feladok, hogy nem tudok felállni. Ő ott volt és hitt bennem. Ezek a megélések erősítettek meg bennünket.

Egy kapcsolatért folyamatosan tenni kell, akkor is ha fájdalmas és időigényes. Ismét visszatérek a kommunikációhoz: beszélgetni kell, sokat beszélgetni.

 

Rizsányi Rózsa

szerkesztő, szövegíró

 

Judit férjével, Kolesár Krisztiánnal, készült interjúnkat is OLVASD EL ITT!

 

Ha megérintett a beszélgetés, ajánlom még a következő interjúkat:

TE is Hétköznapi Hősnő lehetsz!

Varga Izabella - a háború elől menekült, és lett a Barátok közt sorozat színésznője

Regős Judit - a szülők és a családok gondviselője

Legyen lélekdopping a ruhád - CABALA az egyetlen motivációs ruhamárka!

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://fitmind.blog.hu/api/trackback/id/tr618843378

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
-->