„Annál szebb és természetesebb egy dekoráció, minél több natúr elem van benne.”

A Virágtündérrel, Áts Veronikával beszélgettünk

2018. február 16.

Áts Veronika dekorációs szakember. Imádja a virágokat. Kislány kora óta érdekli az alkotás és a díszítés. Kommunikáció és média szakon tanult, közben belekóstolt japán szakon az ikebana, avagy a japán virágrendezés művészetének világába. Teljesen magával ragadta, így nem véletlen, hogy rendezvény dekorációval foglalkozik ma is. vera-jan-face_02.jpg 

Négy év angliai tapasztalatszerzés után hazavágyott. Visszatért, hogy megossza az élményt, amit az esztétikus díszítés és a virágok adhatnak nekünk.

 

Tavaszi esküvői dekoráció  

Veronika sok esküvőn is dekorál. Jól ismeri a trendeket. Kíváncsiak voltunk, 2018 tavaszán, mivel érdemes díszíteni. Hozott nekünk néhány finoman illatozó virágot és egy zuzmós hatású ágat is.

„Tavasszal megjelennek a hagymás növények, rendkívül finom az illatuk. Főleg fehér és krém árnyalatokat hoztam, de van rózsaszín is, mert a menyasszonyok különösen szeretik. Ezek a színek örök kedvencek.

Az ágak is jól mutatnak, hozzájárulnak ehhez az ébredő természet hangulathoz. Zuzmós hatású ágakat és barkát is hoztam. Ezekkel kiváló organikus hatást lehet elérni. Nagyon látványos és trendi, ha egy hosszú asztalon, végigfuttatjuk. Közéjük tehetjük a hagymás növényeket vagy valamilyen laza virágos dekorációt.

Annál szebb és természetesebb egy dekoráció, minél több natúr elem van benne.”

KATTINST A KÉPRE, A GALÉRIÁBAN NÉZD MEG A SZÉPSÉGES VIRÁGOKAT!

Megtudtuk, hogy dekorációs szempontból a februári esküvők már nem számítanak téli esküvőnek. Ilyenkor már előkerülnek a tavaszi díszítőelemek. Aki téli tájas, havas és jégkristályos tematikájú esküvőre vágyik, annak decemberben vagy januárban ajánlott a nagy napot szervezni.

Az esküvői dekoráció sokszínűségében ma már el lehet veszni. Ezért jó szakemberhez fordulni, még akkor is, ha van konkrét elképzelése a párnak. Például előfordulhat, hogy nem lesz évszak-kompatibilis a megálmodott díszítés.

A harmónia és a hangulat legteljesebb életre keltéséhez is elkél a segítség. Különösen akkor, ha egyáltalán nincs ötlet.

„Mindig megkérdezem a menyasszonyokat, milyen hangulatra vágynak. Nem az a lényeg, hogy pontosan tudják, melyik virágot vagy színt szeretnék, hanem egy hangulat fogalmazódjon meg bennük. Például, ha laza, bohém hangulatra vágynak, könnyed szerkezetű zöldekkel dekorálunk.”

  

Kreatív ÉN-idő  

Környezetünk dekorálását nem kell feltétlenül nagy ünnepekhez kötni, hisz mindig szemet gyönyörködtet és lelket melenget, ami esztétikus. Különösen, ha mi is részt vettünk az elkészítésében. Ilyenkor minden gondunkat magunk mögött hagyva, csak a kreatív alkotásnak adhatjuk át magunkat. Veronika workshopjai erre kiválóak.

virag1.jpg

„A workshopokat azoknak a hölgyeknek ajánlom, akiknek a munkája nem kifejezetten kreatív területhez kapcsolódik, a mindennapjaikban nincs jelen a manuális készítés és gyártás. Nekik adja a legnagyobb élményt, hogy létrehozhatnak valamit, amivel a családi asztalt vagy az otthonukat díszítik, esetleg ajándékba adják valakinek.

Fontosnak tartom, hogy csak magával töltse ezt az időt, aki eljön. Legyen ez egy kreatív ÉN-idő számára, egy ajándék magának. Ilyenkor megszűnnek a gondok és a külvilág. A legnagyobb probléma az marad, hogy a rózsaszín virágot vagy a mohás ágacskát használják éppen.”

Nagy élményt nyújt a program a hölgyeknek. Különösen azért, mert újra érezhetik a természet rezgését. A városi életre nem jellemző a kert, a növények közelsége. Ilyenkor egy rövid időre testközelbe kerül a természet és össze lehet koszolni kicsit a kezeket. Érzékelhető és látható lesz, hogy dolgoztak a szép eredményért.

virag2.jpg

„A legjobb az egészben, hogy ez az ajándékidő kiterjed, hisz nem csak a workshopon töltött idő a lényeges, hanem később akárhányszor ránéznek a díszekre, újra átélhetik ezt az élményt a hölgyek. Mindig díszcsomagolásba kerülnek az elkészült tárgyak, mert ezeket akár el is ajándékozhatják. Így tovább tudjuk görgetni ezt az örömöt.”

 

A Virágtündér projekt 

Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet – tartja a mondás. Veronika erre az egyik legjobb példa. Ott is bevirágozza a környezetét, ahol senki más. Például az idősek otthonában vagy a női hajléktalan szállón. Ő egy igazi tündér, a VIRÁGTÜNDÉR.

„A Virágtündér projekt arról szól, hogy a rendezvények után megmaradó virágkompozíciókat olyanoknak viszem el, természetesen ingyen, akik egyébként nem kapnának. Járok az idősek klubjába, az idősek otthonába és a női hajléktalan szállóra. A Családok Átmeneti Otthonába is vittem virágot. Az ott lévő gyerekek másnap befőttes üvegeket festettek, hogy legyen mibe tenni őket. Tényleg jó helyre kerülnek.”

Veronika elmesélte, hogy először félve érkezett a Női Átmeneti Hajléktalan Szállóra, hisz belé hasított a gondolat, hogy talán „értelmesebb” dolgokkal kellett volna ott megjelennie. Például takaróval vagy élelmiszerrel. A virágokat ládákban vitték be a szállóra, a nők éppen sorban álltak odakinn. Egyetlen kételkedő pillantás sem érkezett. Sőt! Mosolyt csalt az arcokra. Érdeklődve kérdezték, hová viszik őket.

 vera-jan-face_14.jpg 

„Szívet melengető volt látni, mennyire örültek, mikor megtudták, hogy az étkezőjüket díszítem fel. A virág előcsalogatta a nőiességüket. Ezekért a pillanatokért megéri Virágtündérnek lenni.”

 

 

Az írás megjelent a Miniwedding.hu oldalán. Esküvői témával kapcsolatos további írásaimat ott találjátok. 

Fotók: Pure&Pastel Photography 

 

Rizsányi Rózsa

Tartalommarketing-blogger, PR és kommunikáció

 

Ha tetszett, amit olvastál, nagyon örülnénk a megosztásnak és a hozzászólásnak! :-)

 

HOGY NE MARADJ LE A LEGFONTOSABBAKRÓL!

Íratkozz fel hírlevelünkre!

HA MÉG TÖBB MOTIVÁCIÓRA VÁGYSZ!

Kövess bennünket FacebookonInstagramon és Pinteresten!

 

fitmindpicilogo.jpg 

 

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://fitmind.blog.hu/api/trackback/id/tr5413673428

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
-->
süti beállítások módosítása