Ez a könyv lehetne a szülők Bibliája

(Jessica Joell Alexander – Iben Dissing Sandahl: Gyereknevelés dán módra, HVG Könyvek, 2017)

2017. november 10.

A könyv alcíme: Hogyan neveljünk életrevaló és magabiztos gyereket? Én még hozzátenném: boldog gyereket. Hisz ebben a dánok nagyon profik. A boldogságkutatások eredményei mutatják, hogy negyven éve folyamatosan a listák élén vannak. És hol vagyunk mi magyarok? A 100. hely körül kullogunk. Szóval, van mit tanulnunk!szulokbibliaja.jpg

Mi a dán boldogság titka?

Sokan feltették ezt a kérdést. Cikkek, dokumentumfilmek és az Oprah show is foglalkozott a témával, de mind csak a felszínt érintette.

A könyv két szerzőnőjét az anyaság indította el a kutatás útján.

Jessica Amerikából költözött Dániába. Mindig is érezte, hogy a dánok valahogy „mások”. A kérdés igazán akkor kezdte el foglalkoztatni, mikor anya lett. Rengeteg gyerekneveléssel kapcsolatos könyvet olvasott, de valahogy nem találta a választ arra, hogy mitől ilyen nyugodtak, elégedettek, együttérzőek a dán gyerekek.

Megismerkedett Iben-nel, a dán pszichoterapeutával, aki a szakterület ismerője. Ő maga sem tudott semmilyen különleges dán módszer létezéséről.

Elkezdtek kutatni, interjúkat készíteni szülőkkel és szakemberekkel. Tizenhárom évnyi munka után kristálytisztán kirajzolódott előttük a dán gyereknevelési minta. És az is, hogy a dánok boldogsága bizony ebben rejlik. A gyereknevelés a kulcsa mindennek. 

A gyerekek nevelése mögött húzódó dán filozófia hathatós eredményeket mutat: érzelmileg rugalmas, kiegyensúlyozott, boldog gyerekeket, akik érzelmileg rugalmas, kiegyensúlyozott, boldog felnőttekké válnak, és akik aztán a saját gyerekeiket is ebben a stílusban nevelik. (…)

A módszer elsajátításához türelemre, gyakorlásra, elszántságra és tudatosságra van szükség, de az eredmény megéri a fáradságot.


gyerekneveles_1.jpg 

A dán gyereknevelési módszer alappillérei:  

JÁTÉK

HITELESSÉG

ÁTKERETEZÉS

EMPÁTIA

ULTIMÁTUMOK NÉLKÜL

EGYÜTTLÉT ÉS HYGGE

 

JÁTÉK

Mi sem lenne természetesebb, mint hogy egy gyermek játszik? Ez lenne a dolga.

A szabad játékra, sajnos, már óvodás korban sem "ér rá" a legtöbb gyerek. Rohanni kell egyik foglalkozásról a másikra. Fel kell fedezni a benne rejlő tehetséget, még időben. És persze tartani kell a versenyt a többi szülővel.

Megéri ez hosszú távon?

A szakértők és a tapasztalatok egyértelműen azt igazolják, hogy NEM.

Egyrészt azért nem, mert a folyamatos versenyhelyzet és túlterheltség szorongóvá és depresszióra hajlamossá teheti őket.

A szabad játék éppen ezt a szorongást oldja, és alapokat biztosít a boldog és sikeres élethez. Teszi ezt azzal, hogy rezilienciára, azaz rugalmas alkalmazkodóképességre tanítja őket. Ezáltal tud a gyermek megbirkózni a stresszel és tudja szabályozni az érzelmeit.

Teret és bizalmat adva nekik hagyni kell őket társaságban és egyedül is sokat játszani (de nem az elektronikus kütyükön!), ezáltal tanulják meg az önállóságot, szocializációt és empátiát is.

Ahogy a szerzőpáros fogalmaz: olyan belső iránytűt fejlesztenek ki ezáltal, ami egész életükben elkalauzolja őket.

Azok a gyerekek, akik ilyen körülmények között nőnek fel belső kontrollos felnőttekké válnak. Ez pedig azért fontos, mert:

A belső kontrollos emberek úgy gondolják, hogy saját maguk befolyásolják az életüket és a velük történő eseményeket.

 lego_kicsi.jpg

 Nem véletlen, hogy Dániában indult a Legonak, „az évszázad játékának” (Forbes idézet) a története 1932-ben.

EMPÁTIA

Mi is az empátia?

Az empátia az a képesség, hogy felismerjük és megértjük mások érzéseit. Az a képesség, hogy ugyanúgy érzünk, ahogyan a másik ember – nem valakivel való együttérzés, hanem a másik helyzetébe való beleérzés képessége. Egyszerűen fogalmazva: belebújni valaki más bőrébe.

Dániában ezt a képességet a gyerekek már óvodás korukban tanulják és később az iskolában is nagy hangsúlyt fektetnek rá, hisz ez az alapja annak, hogy közelebb kerüljünk embertársainkhoz és örömteli kapcsolatokat hozzunk létre. Mindez azért fontos, mert ezek a kapcsolatok az alapjai a boldogságunknak és a jóllétünknek.

A szülők feladata itt is a mintamutatás és a rávezetés. Az utóbbi például jól megfigyelhető egy gyermekek közti összetűzés kapcsán.

Arra próbálják rávezetni a gyerekeiket, hogy a másik gyerek a körülmények hatására viselkedik úgy, nem pedig azért, mert alapvetően undok, önző vagy idegesítő.

Irányított kérdésekkel a szülő segíthet azonosítani a gyermek saját érzéseit és másokét is. Ebben nagy segítségünkre lehetnek még a mesék. Sokat kell olvasni a gyermeknek.

A dánok megértően, ítélkezés mentesen és sebezhetőségüket felvállalva közelítenek egymás felé. Ez alapozza meg a nagyobb bizalmat, a könnyebb megbocsátást és a boldogabb emberi kapcsolatokat. 

ÁTKERETEZÉS

Ne arra gondoljuk, hogy a dánok csak az élet habos oldalát látják vagy a velük történt rossz dolgokat kiszínezik, és állandóan mosolyognak mellé.

Egyáltalán nem erről van szó. Nagyon is reálisan látják és láttatják a világot. Amit a saját és a gyermekeik érdekében megtanultak, valamint generációról generációra átörökítenek, az a REALISTA OPTIMIZMUS.

A realistán optimista ember a valósággal kapcsolatban maradva törekszik a pozitív hozzáállásra.

A dánok az érme pozitív oldaláról közelítik a életet. Igen, ők is hibáznak, bizonyos életszituációkban rosszul döntenek, de nem ostorozzák érte magukat. A dolgok „más nézőpontból” való megközelítésére és a fejlődési lehetőségre összpontosítanak.

Ennek egyik fontos eszköze a nyelvhasználat. Ha korlátozó és negatív nyelvezetet használunk magunkkal vagy másokkal kapcsolatban, nehéz lesz lemosni magunkról vagy a gyermekinkről a „címkéket”, és bizalommal újraírni a történetünket.

Mindent, amit negatívan mondunk vagy látunk magunkról vagy a családunkról, a szorongásainkat és félelmeinket, megöröklik a gyerekeink. Ezért ajándékozzuk meg magunkat és őket is az átkeretezéssel, hogy könnyebben viseljék az élet hullámhegyeit és hullámvölgyeit.

A humor és a viccelődés is a mindennapjaik részévé vált. Sokat segít a nehéz helyzetek oldásában.

nemkozbelepni_kicsi.jpg

HITELESSÉG

A dánok nem ringatják rózsaszín álomban a gyermekeiket. Jusson csak eszünkbe Andersen és a meséi. Nem tartják fontosnak, hogy minden történet happy end-del végződjön, hisz az élet sem csupa móka és kacagás.

A szenvedésen keresztül többet tanulunk, mint a sikereink nyomán. (…) Ez sokkal hitelesebb, így empátiát teremt, és mélyíti az emberi mivoltunk iránti megbecsülést. Segít abban is, hogy azokért az egyszerű dolgokért is hálát érezzünk, amelyeket – a tündérmesékre kihegyezett figyelmünk miatt – magunktól értetődőnek tekintünk az életünkben.

Nem csak a mesék terén ügyelnek a hitelességre, a dicséretekkel is a realitások talaján maradnak. Mértékkel osztják, és elmagyarázzák mindig, milyen erőfeszítésekért is adják.

Kudarc esetén pedig kiemelik, hogy van mód a változtatásra. A fejlődés ára az állandó tanulás, a kitartás és a sok gyakorlás.

Ezzel is erősítve a rugalmas gondolkodásmód elmélyítését (ellentéte a rögzült szemléletmód). Ez azon alapul, hogy az intelligencia nem állandó, hanem folyamatosan fejleszthető, akárcsak egyéb készségeink is.

ULTIMÁTUMOK NÉLKÜL

Nekünk jólesne, ha ütnének bennünket vagy, ha folyton megmondanák, mit csinálhatunk?

A válasz valószínűleg mindenkinél: NEM. A gyerekeinknél is az.

Arról nem is beszélve, mennyivel kiszolgáltatottabbak minden téren, mint a felnőttek. A félelem, a fájdalom és a megszégyenítés bizalmatlanságot szül bennük.

A dánok is azt vallják, hogy kellenek az ésszerű határok, de semmiképp nem ultimátumokkal nevelnek.

Ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy a dánok puhányok vagy gyengék, de a türelmük elvesztése helyett a határozottságot és a kedvességet használják a fegyelmezésre, ami jóval békésebb és nagyobb biztonságérzetet nyújtó hangulatot teremt.

Tapasztalatból tudják a szülők, hogy ez a türelem csak akkor működik, ha ők maguk is rendben vannak. Aludtak eleget, mozogtak, volt idejük egymásra, a munkahelyen rendben mentek a dolgok. Ezért (is) fontos, hogy tudatosan odafigyeljünk magunk igényeire is. Rendben kell lennünk ahhoz, hogy türelemmel, odafigyeléssel, tisztelettel és kedvesen kezeljük a nehéz helyzeteket.

Szimpatikus, hogy a dán iskolákban sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek a megelőzésre, mint a büntetésre. Például minden év elején a tanárok és a diákok együtt döntenek a szabályokról és a magatartási kódexről. Könnyebben betartják őket a gyerekek, ha ők maguk is részesei a folyamatnak.

Amit megtanulhatunk tőlük: tartsunk tükröt magunk elé! Ha nem szeretjük az ökölrázást, a kiabálást és testi fenyítést, akkor ne is alkalmazzuk!

Őrizzük meg a nyugalmunkat és kedvességünket, és találjuk meg a gyermekünkkel együtt a kiutat.

EGYÜTTLÉT ÉS HYGGE 

A dán gyermeknevelési modell egyik alappillére a hygge (ejtsd: hügge). Fordítani talán így lehetne: jó hangulat, nyugodtság, meghittség. Olyan érzés, amit igazán ünnepekkor - főleg karácsonykor - élünk meg, ilyenkor lelassul kicsit az idő, sokkal jobban figyelünk egymásra, és eláraszt bennünket a családunk iránt érzett hála és szeretet.

Egy tavalyi cikkemben részletesen foglalkoztam ezzel a témával.

KATTINTSATOK IDE, ÉS OLVASSÁTOK el! 

oszinteseg_kicsi.jpg

A boldogságod és a gyermeked boldogsága rajtad múlik! 

A fenti dolgok gyakorlásával megtanulhatjuk és átadhatjuk a legfontosabb értékeket: szeretet, önbecsülés, pozitív életszemlélet, rugalmas alkalmazkodókészség, önbizalom.

Ehhez viszont nekünk szülőknek is tennünk kell!

Meg kell ismernünk önmagunkat, hogy levetkezhessük az otthonról hozott berögződéseinket. Tudnunk kell, hogy bizonyos szituációkat, hogyan szoktunk lereagálni, és ez tetszik-e nekünk vagy sem. Meg kell figyelnünk, miként reagálunk, ha például stresszesek vagyunk.

Ha elégedetlenek vagyunk azokkal a reakciókkal, amik zsigerből jönnek, álljunk meg, adjunk egy kis időt magunknak arra, hogy olyan választ találjunk, amit nem bánunk meg később sem mi, sem a gyermekeink.

A boldogságunk rajtunk múlik, tegyünk érte!

 

(Fotók: Unsplash) 

Rizsányi Rózsa

szerkesztő, szövegíró, tartalommarketing-blogger

 

Ha tetszett, amit olvastál, nagyon örülnénk a megosztásnak és a hozzászólásnak! :-)

 

HOGY NE MARADJ LE A LEGFONTOSABBAKRÓL!

Íratkozz fel hírlevelünkre!

HA MÉG TÖBB MOTIVÁCIÓRA VÁGYSZ!

Kövess bennünket FacebookonInstagramon és Pinteresten!

 

fitmindpicilogo.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://fitmind.blog.hu/api/trackback/id/tr1513224257

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
-->
süti beállítások módosítása