„Segíteni szeretnék a nőknek a hétköznapi szépség megtalálásában.”

Interjú Köböl Anita műsorvezetővel

2017. október 21.

Egy kereskedelmi csatorna műsorvezetője, a Groupama Aréna háziasszonya és beauty blogger/vlogger. Annyival még kiegészítette a bemutatást, hogy menyasszony, egy vizsla gazdája és egy örökbefogadott kutyus pótmamája is. Ő a gyönyörű Köböl Anita.

Tizenkét évesen kezdtél modellkedni. Hogyan élted meg ezt kislányként, és miként hatott a mai énedre?

Egy rádióhirdetés kapcsán kérdezte meg anyukám, lenne-e kedvem elmenni Sütő Enikő modelliskolájába. Fogalmam sem volt akkor, hogy ez, mit is jelent, szerettem volna anyu kedvében járni.

Végigcsináltam a kurzust, de soha nem aposztrofáltam magam modellként.

A pályám kezdetén nagyon sok negatív hatás ért, főleg amiért tipikus homokóra alakom van, széles a csípőm.

Emlékszem, 177 cm és 55 kilogramm voltam, amikor egy modellügynökségnél azt mondták, le kellene faragni a popsimból. Tinédzserként gőzerővel elkezdtem fogyókúrázni, hisz szerettem volna megfelelni ennek a világnak.

Ráadásul azt is kérték, hogy csiszoltassam le a fogam, mert picit ferde. Én még fogorvoshoz is elmentem, hogy megkérdezzem, mit tenne vele. Elmondta, hogy esze ágában sincs egy ép fogat lecsiszolni, tetessek fel fogszabályzót.

Fogyókúrahegyek, majd almaecet kúra következett, hogy megfeleljek ennek a magam által (is) felállított, idealizált képnek. Teljesen tönkretettem magam. Tizenhat évesen még nem jött meg a menstruációm. Anyukám ekkor elvitt nőgyógyászhoz.

A szüleim nem tudtak arról, hogy nem eszem. A napi menüm egy puffasztott búzaszelet volt párizsival a középiskolában. Amikor felálltam az padból elsötétült a világ, megszédültem. Arra gondoltam, hogy ez mennyire jó, mert fogyok, így majd sikeres és eredményes leszek.

Nagyon nehéz volt kislányként mindezzel szembesülni. Kialakult bennem egy negatív énkép. Ma, harminchárom évesen is akadnak olyan szituációk, amikor méregetem magam a tükörben, és nem biztos, hogy tetszik, amit látok. Vagy azon kezdek el kattogni, mit tehetnék, hogy jól érezzem magam a bőrömben.

A tudatosságom részévé vált, hogy elkezdtem feldolgozni azokat a hatásokat, amik kislányként értek. A párom is sokat segít átformálni ezt a negatív énképet.

A testi kínok mellett ez lelkileg is megviseli az embert. A szép lányok irányába egyébként is nagyobb az elvárás és az előítélet. Ezt te is tapasztaltad?

Mindig is éreztem az ellenállást. Például nem voltak mély barátságaim a középsulis évek végéig, pedig mindig nagyon vágytam rá. Volt társaságom, születésnapi bulikat is tartottam, de mégis egyedül éreztem magam.

Úgy tűnhetett, hogy itt egy szeleburdi, hebrencs, vicceskedő szép lány – ahogy aposztrofáltak engem –, de valahogy senki nem akart hozzám közelebb kerülni. Az is lehet, hogy a zárkózottságom miatt alakult így. A fiúk persze befogadóbbak voltak. Nyilván imponált nekik, hogy a társaságukban jól érzem magam, és persze szerelemek is szövődtek.

A főiskolás éveimből van egy, ma már kedvesnek nevezett, történetem az előítélettel kapcsolatban. Beléptem a terembe, tele volt vadidegen emberrel. Éreztem, hogy minden tekintet rám szegeződik. Gyorsan szerettem volna megszabadulni ettől a helyzettől, így kiszúrtam magamnak az első fiút, aki mellett volt hely és leültem.

Nagyon jó haverok lettünk. Egy-két évvel később elmesélte, hogy amikor meglátott engem azon az első napon, egyből átfutott a fején, hogy na ő is egy hülye p...a.

Ehhez képest megismert egy lányt, aki extrán szeretett volna teljesíteni, extrán szeretett volna humoros és közvetlen lenni. Leesett neki, hogy egy „jó fej lány” vagyok. Barátok lettünk annak ellenére, hogy előítélet volt benne velem kapcsolatban.

Mi segített abban, hogy fel tudd dolgozni mindazt, ami történt, és testileg-lelkileg egyensúlyba kerülj?

Hazudnék – magamnak is –, ha azt mondanám, hogy ma már minden klappol. Ez egy folyamat, amiben nagyon sokat számít az önképzés és önfejlesztés.

Húszévesen volt életem első párkapcsolata. A barátom anyukája, ha jól emlékszem, energiagyógyászattal foglalkozott. Az ő hatására el is mentem egy ilyen kezelésre. A következő barátom anyukája pránanadival foglalkozott, így ismét fókuszba került a gyógyítás, valamint a test és lélek összhangja.

Néhány év alatt azt vettem észre, hogy gyűlnek körülöttem az ilyen beállítottságú emberek. Végül én magam is elkezdtem hasonló dolgokkal foglalkozni. Elvégeztem egy agykontroll tanfolyamot. Nagyon sok önfejlesztő és önbizalom erősítő könyvet olvastam.

Ez a mai napig így van, mert igenis vannak olyan pillanatok, amikor én is seggre ülök, amikor nem úgy mennek a dolgok, ahogy szerettem volna. Ilyenkor nagyon jó, hogy vannak kapaszkodóim, tudok mihez nyúlni.

Egy könyvtől nem feltétlenül azt várom, hogy megoldja a problémáimat, hanem azt, hogy ötleteket adjon vagy érezzem a heuréka-élményt, hogy de jó, erre nem is gondoltam, megpróbálom én is így csinálni. Ez végül meghozza azt a változást, amit szerettem volna elérni.

Emellett jártam pszichológusnál, mert egy időszakban úgy érzetem, az ő szaktudása segíthet nekem. De voltam családállításon is. Fantasztikus élmény. El sem tudtam képzelni, hogy ezek az energiák majd így mennek keresztül rajtam, és én nem tudok ellenük mit tenni, még ha akarnék sem. Hisz ez magától működik, és generálja azt a sok jót, ami elindul a változással. Én ezekben hiszek, és ezekből merítve próbálok átadni egy-egy gondolatot másoknak is.

Sok szépet és jót hozott az életedbe ez a tudatos önfejlesztés. Többek közt boldog párkapcsolatot. A vőlegényed testnevelés tanár. Gondolom, odafigyeltek az egészségtudatos életre.

Ha most Peti itt ülne mellettem, összemosolyognánk és tudná egyből, mi lesz az első mondatom. Ki is mondom. A tesitanár bácsi rendszeresen kijár hajnalban a hűtőre, mert van benne puding vagy túrórudi. Imádja ezeket. Mikor megéhezik, első gondolata, hogy kimenjen értük. Ezt rettentően szerethető tulajdonságának tartom.

Természetesen az ő életében fokozottan jelen van a testmozgás, így ilyesmikre nem kell figyelnie. Én persze nem megyek vele, inkább a másik oldalamra fordulok az ágyban. Tudatosan figyelek a táplálkozásra, de én is megeszem néha egy túrórudit vagy egy vaníliás karikát, mert imádom őket.

Ha most ezt látja vagy olvassa az edzőm, biztosan duplázunk a szérián legközelebb. Egyébként nem tiltja nekem. Azt szokta mondani, ha valamit megkívánunk, együk meg, mert ha megvonjuk magunktól, biztos hogy azon kattogunk. Az jár majd a fejünkben, de megettük volna, és sunyiban elkezdünk mást eszegetni.

Inkább megadom a túrórudinak azt az élvezeti erejű öt percet. Persze csak, ha a magyar vizslám nem presszionál, hogy gyorsabban tegyem. Ez hozza az elégedettség érzését. Közben azt is tudom, másnap megyek edzeni és kőkeményen meg leszek hajtva, építem majd az izmaimat.

Én így érzem jól magam a bőrömben. Már nem tudnám azt a megvonást és fogyókúrát csinálni, amit tizenhat éves koromban. Nincs meg bennem az az elszántság. Persze akkor egészen más volt a célom.

Ma már abban hiszek, hogy oda kell figyelni az étkezésre és a rendszeres mozgásra. Nem kell minden nap edzésre járni. Szerintem heti egy-két alkalom elegendő.

Viszont sokszor jönnek a kifogások. Az egyik kedvenc témám, ki hogyan küzd ellenünk. Te mivel motiválod magad?

Jó, hogy ezt kérdezed, mert igenis van olyan, hogy nincs kedvem elmenni, és sunyiban lemondom. Ez a ritkább, inkább az történik, hogy munka miatt nem tudok menni.

Egy-két héttel ezelőtt nagyon rosszul voltam lelkileg. Úgy éreztem, a világ minden kínja rám nehezedett és nyomott a súlya. Eszembe jutott, hogy edzésre kell menni. Hát nem hiszem el, hogy még ez is...

Viszont az volt a fejemben, hogy ne hisztizz, ez jót tesz neked. A befektetett idő és energia sokszorosan megtérül. Edzés után össze-vissza szállnak bennem a boldogsághormonok, jól érzem magam a bőrömben.

Az Instagram oldalamra fel is tettem egy képet, aminek pont az volt az üzenete, hogy semmi kedvem nem volt elmenni edzeni, de milyen jó, hogy mégis megtettem. Köszönöm Szilvinek, hogy meghajtott és kitartott mellettem. Nem a legbrutálisabb edzésünk volt aznap, de éreztem, hogy jót tesz.

Örülök, hogy említetted az Instagram oldalad. Nemrég elindítottad a beauty blogod/vlogod. Kérlek, mesélj arról, hogyan jött az ötlet.

Nyolc éve tévézem, teljesen véletlenül kerültem bele ebbe a közegbe. Nem volt ilyen irányú tervem, de hiszek abban, hogy úgyis ott vagy az életben, ahol lenned kell. Vagy azért, mert megtanulsz belőle valamit, amivel már nem kell foglalkoznod, és el tudod engedni. Vagy azért, mert az ott a te helyed, és abban kell kiteljesedned.

Úgy érzem, nem száz százalékos a sikerélményem. Voltak magas pontjaim a tévézésben, amikor el tudtam volna képzelni, hogy onnan még feljebb szárnyalhatok. Ehhez képest ez nem jött. Nem jött a szakmai elismerés, akiktől vártam volna. Kiktől várjuk? A főnökeinktől. Hisz az anyukánk és a nagymamánk mindig örül, hogy lát a tévében.

Szakmailag úgy érzem, még van bennem, de erre nem figyeltek fel. Nem titok tévés közegben, bár nem divat róla beszélni, sokat számít, hogy kivel, milyen viszonyt tudsz ápolni.

Ez egy irgalmatlanul rohanó műfaj. Futószalagon jönnek ki a produkciók és mozognak az emberek. Ha a háttérben dolgozol, nem vagy röghöz kötött, egyszer itt-egyszer ott dolgozol. Műsorvezetőként viszont csak egy embernek van lehetősége megragadni a pozíciót. Lehet nyolc-tíz szerkesztő, lehet több kameraman, de műsorvezető, csak egy van, esetleg kettő, ha párosról van szó. A sok ezer emberből ezt az egy helyet kell megszerezni.

Ahhoz, hogy ez létrejöhessen, a megfelelő embernek kell elmondani, hogy én ezt szeretném és képes is vagyok megcsinálni, hogy legalább egy castingra hívjanak be. Én erre alkalmatlannak érzem magam. Kínosnak érzem a helyzetet. Azt szeretem, ha úgy jön az elismerés, hogy: Úristen láttátok az Anitát, megcsinálta! Őt hívjátok legközelebb, mert ezt is meg tudja csinálni! Ez megtörtént kicsiben.

Sok rendezvénynek vagyok a háziasszonya, imádom csinálni és meg is kapom a rengeteg pozitív visszacsatolást, ami rendkívül boldoggá tesz, lubickolok benne! A tévés énemet viszont le kellett vetkeznem, és megmutatni azt a nőt és személyiséget, aki valójában én vagyok.

Erre szokta mondani a vőlegényem a háttérben, hogy: Hát, te egy jelenség vagy. Vannak gyerekes pillanataim, szeretem a humort, van öniróniám. Szeretek másokat megnevettetni. Szeretem, hogy jól érzik magukat az emberek körülöttem.

A blogolással tulajdonképpen egy új kaput nyitottam az életemben. Van mellettem egy kis csapat, akik segítik a munkám. Nem szabják meg, hogy mit mondjak, csak adnak egy tervet a kezembe, hogy milyen irányba érdemes nézelődnöm az Interneten, milyen ötleteket, témaköröket érdemes boncolgatni. Egyébként mindent én csinálok: az Insta fotókat, a videókat. Én hozom a forgatókönyvet és vágom az anyagot.

Mi a célod a bloggal?

Segíteni szeretnék a nőknek a hétköznapi szépség megtalálásában.

Tudni kell rólam, hogy nagyon plasztikaellenes vagyok. Természetesen nem az orvosi érvényű plasztikai beavatkozásokról beszélek. Hisz ezek a nők nem fogják kirakatba rakni, hogy nekik meg van csináltatva valamelyik testrészük, mert nem azért van megcsináltatva, hogy minél feltűnőbb legyen, és minél több tekintet szegeződjön rá. Ők örülnek, hogy életben lehetnek, példaértékű a történetük.

Szeretném tudatosítani a nőkben – főleg, hogy én is keresztülmentem ezen –, hogy a művi dolgok senkit nem tesznek boldoggá.

Meglepő számomra, hogy a nagy kacsaszájú lányok még mindig közlekednek a világban. Vajon, ha tükörbe néznek, elégedettek magukkal, szépnek látják magukat?

Hidd el, hogy nem. Elmennek még megcsináltatni az orrukat, és feljebb küldik a szemöldöküket. És hopp, lesz egy új cicijük is. És semmi sem lesz elég! Ergo, ekkor sem lesznek elégedettek és boldogabbak.

Én még olyan emberrel nem találkoztam, aki ezeket a típusú nőket ne szólta volna meg. Ez nincs elfogadott stádiumban. Az emberek egyensúlyra törekednek, és a természetességet szeretik. Azt akik valójában vagyunk.

Azok a sminkelési technikák, amiket én bemutatok, az eredendő valónkon nem változtatnak, csak kiemelik azokat az előnyös dolgokat, amiket érdemes kiemelni. Például a szép szemeket. Vagy pici trükkökkel eltakarjuk a kevésbé előnyösöket. Ha valakinek magas a homloka, megmutatom, árnyékolással hogyan lehet szűkebbre hozni.

Az biztos, hogy mindenkinek van valamilyen kvintesszenciája, amit érdemes megmutatni. És meg lehet tanulni, hogyan mutassuk meg magunkból ezt a szépet.

A sminkelés csak egy apró szelete a blognak. A viccelődés és a humor is meghatározó eleme, de szeretnék komolyabb témákat is érinteni, fontos dolgokról beszélgetni, és ezt minél több emberhez eljuttatni.