Mikortól nem kisgyerek a gyerek?

2016. július 29.

Kicsi még, ha tud járni, de beszélni nem; kicsi, ha még nem szobatiszta. Kicsit nagyobb, ha már ovis lesz, de anya óvó tekintete és ölelése még sokszor kell. Már nem is olyan kicsi, mikor iskolába indul, és kiküld a férfi öltözőből, mert nők oda nem mehetnek. Ja, és megkér, hogy vegyek már fel valamit, mert zavarja, ha ruha nélkül mászkálok a lakásban...

simplymarinailieva_com.jpg

Anya meddig baba egy baba? Én még kisgyerek vagyok? Záporoznak a kérdések a lassan hétéves fiamtól. Egy biztos, ő már nem (annyira) kisgyerek, a majd ötéves kishúga pedig nem baba.

Alíz lányomat sokáig Alíz babának hívtuk, amit hároméves kora körül már kikért magának – teljesen jogosan. Ő már szobatiszta kis hölgy volt, akinek azért még megfelelt a bátyjától megörökölt kék, barna és fehér színű holmi. Ez négyéves korára elmúlt, kijelentette, neki innentől kezdve minden ruhája és cipője rózsaszín lesz, mert csak az a lányos. Egyre több csat, karkötő és gyűrű kerülhet rá, és már a bikini „melle” (felső része) is kell neki.

A babánkból kislány lett, sőt! Komoly, nőies dolgok foglalkoztatják. Miden héten – legalább – egyszer megkérdezi, ő mikor lesz anyuka. Ha közlöm vele, hogy még sok születésnapot meg kell ünnepelni, a válasz: Jajj neee, de én most akarok anyuka lenni! És előkerül a játék babakocsi, benne Lola babával. Alíz dolgozni megy, én – a nagyi - pedig vigyázok az unokámra.

Ádám fiam pedig már „igazi pasi”. Nemcsak a barátnőim csodálkoznak, hogy mennyire megnőtt, micsoda nagyfiú (aki puszit nem ad, mert az lányos dolog). Én magam is meglepődöm nap mint nap, hogy miket észlel, érez a világból, mennyire megváltozott a látásmódja.

Érdekes megélni, ahogy jönnek az újabb és újabb fejezetek az életünkben. Látjuk, mit tanultak, mire képesek, és legfőképp, milyen „okosat” mondanak.

Ádám éppen a héten vigasztalt meg engem. A pozitív gondolkodás híve vagyok, és igyekszem optimista, vidám gondolatokat elültetni bennük, de azért vannak gyenge pillanataim. Dühös voltam, mert megfeledkeztem valamiről, amiről nagyon nem kellett volna. Hangosan kérdeztem magamtól: Hogy felejthettem el, nem hiszem el, erre oda kellett volna figyelnem!

Erre az én (nem) kisfiam: Anya, nem kell a múlton rágódni.

Elhallgattam, mennyire igaza van.

Esti puszinál elmondtam neki, milyen ügyes volt, ahogy ma megvigasztalt engem. Kérdeztem büszkén, hol tanulta ezt az okosságot. Egy mesében hallottam, amit a táborban néztünk – mondta az én bölcs fiam.

Végül is nem az a lényeg, hol tanulta, hanem, hogy ott és akkor hatott.

Az első gyermekeknél ezek az újdonságok mindig kiélezettebbek, mondhatni sokkolóbbak. Az óvodai beszoktatásnál náluk még izgulunk, a második gyermeknél már alig. Az iskolaválasztás nagy fejtörés, melyik legyen, ami közel van, vagy amit jobb, egyáltalán, mi a jó... (A kistesók másként okoznak nagyobb fejtörést.)

A héten két „ először sokkoló” dologgal állt elő a nagyfiam. 

Sűrűn előfordul, hogy fürdés után egy ideig még meztelenül flangálunk a házban a férjemmel. Ádám fiam először szólt, hogy vegyek fel valamit, mert ő nem szeret így meztelenül látni, és így megölelni sem olyan jó. Na tessék, ezt is megéltük!

Pár nappal később az uszodában kijelentette, hogy ő már nem jön be velem öltözni a női öltözőbe, mert oda férfiak nem mehetnek be, és én se menjek be a férfi öltözőbe, mert ki van írva, hogy nőknek nem lehet. Kérdeztem, ezt hogy tudta elolvasni. Odavezetett, és megmutatta a rajzot, amelyen egy fekete női jel, valóban át volt húzva pirossal. Ennyi, tényleg oda volt „írva”.

Hogy rohant el ennyire az idő? Hogy lett Alíz babából kicsi hölgy, a (szinte egész nap) mellemen lógó Ádámból pedig ilyen „bölcs” nagyfiú...

Meglepnek néha az „újdonságaikkal”, de közben olyan jó látni a fejlődésüket, miként nyitnak a világ felé és ébrednek rá dolgokra.

Ahogy nőnek, okosodnak, egyre több és nagyobb kihívás jön az életü(n)kbe. Nem őrizhetjük minden mozdulatuk és gondolatuk. Példát mutathatunk, és biztosíthatjuk őket, hogy hozzánk mindig lehet fordulni, ránk mindig számíthatnak, ha már bőven elmúltak kisgyerekek, akkor is.

 

(Kép forrása: www.simplymarinailieva.com)











komment

A bejegyzés trackback címe:

https://fitmind.blog.hu/api/trackback/id/tr518921838

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
-->
süti beállítások módosítása