Itt mindent (l)ehet!

2015. november 09.

A Krisztina tér közelében volt tárgyalásunk egyik délután, valami egészséges édességre vágytunk utána, ami jókedv és vércukorszint-emelőként is hat. Beültünk egy kávézóba, próbáltunk gluténmentes sütihez vagy valami hasonlóhoz jutni, de semmivel nem tudtak szolgálni. Maradt a tea. 

2014-11-08_16-21-05.jpg

Beszélgetés közben eszembe jutott, hogy egy-másfél évvel ezelőtt felfedeztem egy nagyon klassz helyet a szomszédságban. Ínycsiklandó sütik voltak kókuszzsírból, magvakból, gyümölcsökből. Ebédeltünk is, finom nyers vegán és vegetáriánus ételekből lehetett választani.

Reménykedtem, hogy a kávézó még létezik. Sajnos sokszor zárnak be a „túl egészséges” táplálkozást hirdető helyek.

Befordultunk a Pauler utcába, és már messziről láttuk, hogy egy nagyon igényes, otthonos hely felé közelítünk: a Szelence Café hangulatos bejárata fogadott minket. Beléptünk.

Túlzás nélkül mondhatom, mindketten a földi paradicsomban éreztük magunkat: gusztusos sütik, turmixok, szárított gyümölcsökből és magvakból készített (42 fokon aszalt) krékerek, vitaminszeletek, valamint olajok.

Azonnal lecsaptunk a kókuszgolyókra, isteniek voltak!

A finomságok után szétnéztünk. Egyedi készítésű, hangulatos bútorok, lakástextilek díszítik a helyet, melyek meg is vásárolhatóak. Karkötők, gyermekjátékok sorakoznak a polcokon. Az egyik helyiségben gyerekkuckóra bukkantunk. Annyira barátságos a közeg a házigazdákkal együtt!

Vető Anna – a hely egyik megálmodója – elmesélte, hogy általános iskolai barátnőjével, Ulicsák Ritával, szerveztek itt eleinte születésnapi zsúrokat, mert imádják a gyerekek. Kitalálták a tematikát, jelmezeket készítettek és kézműves foglalkozásokat tartottak. Így jött létre a Balambér Háza. A pincehelyiségben továbbra is születésnapoktól hangosak a hétvégék, de a felnőttekre is sok izgalmas és hasznos program vár: Aviva torna, könyvbemutató, önismereti játékest és workshop-ok azoknak, akik az itt kapható finomságokat otthon is szeretnék elkészíteni.

Álmodtak még egy nagyot a lányok, és meg is valósították: így jött létre a Balambér Ínyenc Café, 2012-ben (mai nevén Szelence Café). Ekkor már Anna szülei is besegítettek: édesanyja lett a főszakács, édesapja felel a jó minőségű alapanyagok beszerzéséért.

Itt csak gyümölcsökből, magvakból, útifűmaghéjból és kókuszzsírból készült mennyei csodák vannak, hozzáadott cukor nélkül (az édesítést aszalt gyümölcsökkel oldják meg), melyeket glutén- és laktózérzékenyek is biztonsággal fogyaszthatnak. Finomságok várják az ínyenceket, és azok is jöhetnek bátran, akik csak egy könnyű ebédre vágynak. Megjegyzem, egyáltalán nem drágábbak az árak, mint más (nem ennyire egészséges) bisztróban, kávézóban.

Összefoglalva: inspiráló környezet, minőségi választék ételekből, bútorokból és textilekből. Nem mellesleg kedvesség és baráti légkör.

Ajánljuk kicsiknek és nagyoknak, itt mindenki talál valami szépet vagy finomat! Érkezhettek gyerekekkel, bringával vagy kutyussal – várnak szeretettel!

 

www.szelencecafe.hu

Budapest 1013, Pauler utca 8.

 

Rizsányi Rózsa

szerkesztő, szövegíró, content marketing blogger

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://fitmind.blog.hu/api/trackback/id/tr508063944

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
-->
süti beállítások módosítása