Légy összhangban a szíveddel és a saját ritmusoddal! - Narancsik Ágnes

A Business rovat szakértője

2015. november 01.
Oktatásfejlesztő és szervezetfejlesztő szakemberként állítom, hogy ma is igaz Tuküdidész több mint kétezer éves mondása, miszerint két ember között csak annyi a különbség, amennyi különbség az oktatásukban van.
nafeketefocim2.jpg

A tudáshoz ma már minden pillanatban hozzáférhetünk, fejlődésünk nagyrészt tudatosságunkon múlik.
Minden ember vezető, leginkább saját életének vezetője, sikeressége elsősorban önreflexiós képességén alapul.
Írásaim segítenek perspektívát váltani, a másokra mutogatás helyett magunkban megkeresni a rejtett tartalékokat, aktivizálni a saját és a cégünkben dolgozó kollégáink erőforrásait.  
Minden, amit az elmúlt 25 évben tanultam és csináltam egy célt szolgált: megtanulni és másoknak is megmutatni a saját életünkért vállalt felelősség felvállalását, a nehézségek leküzdését segítő megközelítési, gondolkodási módokat. 
"A bölcsek köve mindig az ügyfélnél van. Én csak tükröt tartok, amiben megláthatja azt."
mottouj.jpg
A másik szívügyem a személyiségfejlődés. Mindenkiben ott a vágy, hogy fejlődjön, hogy egyre sikeresebb és boldogabb legyen, de van, ami nem enged bennünket kiteljesedni. A sok múltbéli beidegződés, a gyerekkorban magunkban kialakított korlátok. Ezeket szerettem volna feloldani, ezért tanultam kineziológiát.
Csak el kell dönteni, mit szeretnénk! Ez az első lépés, ha azokat megtesszük, minden további akadály egyre könnyebben legyőzhető. Főleg, ha van mellettünk valaki, aki segít bennünket az úton.
Misszióm, hogy az évek alatt megszerzett tudást továbbadjam, és mások üzleti és magánéleti kiteljesedését segítesem.
Hétről hétre jelennek meg személyiségfejlődéssel kapcsolatos témáim, rövid és praktikus cikkek, arról hogyan javíthatjuk a hangulatunkat és miként vehetjük kezünkbe az életünket.
Ha bármelyik téma megfogott, többet szeretnél tudni róla, ÍRD MEG NEKEM vagy a FITmind blogra.
Minden hónapban kiválasztom a LEGKERESETTEBB témát, és hozom az összefoglalót róla!
Addig is böngésszetek az oldalamon és a blogbejegyzéseim között!

MAGAMRÓL, ELVEIMRŐL ÉS SZOLGÁLTATÁSAIMRÓL BŐVEBBEN:
fejlodom.hu
BLOG:
fejlodom.blog.hu
Narancsik Ágnes vendégszerzőm 2016 december 5-én váratlan hirtelenséggel elhunyt. 
Ági, EMLÉKED A FITmind BLOGON ÖRÖKKÉ ÉLNI FOG!
komment

A bejegyzés trackback címe:

https://fitmind.blog.hu/api/trackback/id/tr368850650

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
-->
süti beállítások módosítása